"Remekeltek a nagykátai röpisek"

2021.02.16.

A Jászberényi Röplabda Klub honlapjáról:

"Múlt pénteken klubunk nagykátai csapata is részt vett a megyei bajnokság besenyszögi tornáján – a többi jászberényi csapathoz hasonlóan -, ahol az U11-es korosztállyal képviseltették magukat Györéné Iványi Andrea játékosai. S mindezt nem is akárhogy, hanem csupa győzelemmel teljesítették!


A 16 csapatos tornán négy csoportban zajlottak a mérkőzések. A lányok számára három kétszettes meccset tartogatott ez a nap, s a találkozók az egyik gárda 15. pontjáig tartottak.

Veretlenül sikerült minden meccset megnyerniük, îgy a csoportjukban az első helyen végeztek!

A csapat tagjai: Kocsi Janka, Szűcs Dóra Lilla, Bàlint Zsuzsanna, Bálint András, Fejős Karina, Nagy Blanka.
(Palkó Helga,Sàri Panna,Nèmeth Laura, Hajnal Petra, Ambrózi Rèka ès Mózes Petra pedig már a mini korosztályban versenyeznek a jászberényi csapatban.)
Edző: Györéné Iványi Andrea.

 

Györéné Iványi Andrea (JRK-Nagykáta): „Egy évvel ezelőtt játszottunk utoljára mérkőzést. A csapat és én is nagyon vártuk már ezt a napot. Ez az utolsó évünk, amikor szupermini korosztályban versenyzünk. Rutinos jàtékosoknak számítanak a gyerekek. Úgy gondolom, ebben a furcsa helyzetben, amikor nem tudtunk megfelelő edzésszámmal edzeni, sikerült a lehetőségekhez mérten sokat gyakorolni és ez meg is látszott a teljesítményünkön. Sok szép megoldást láttam. Jövőre már új játékelemekkel folytatjuk tovább miniben.

Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk! Lelkesen, örömmel röplabdáztak, kicsit izgultak ugyan, de igazi csapatként játszottak. Sajnos zárt kapuk mögött játszunk, így a szülők csak távolról szurkolhatnak. Február 27-én a többi jászberènyi csapattal Kunhegyesen a Szupermini Bajnokságon veszünk részt.”

vissza