• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

ANGOL-NÉMET NYELVI VERSENY

2019.02.17.

Február 11-én, hétfőn iskolánk néhány tanulója Cegléden, a szövegértési verseny második, szóbeli fordulóján vett részt a Kossuth Lajos Gimnáziumban.

Ősszel már voltunk az írásbeli versenyen, ahol angol nyelvből Lewis Carol Alice Tükörországban című regényhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldani és hallás utáni teszt is volt.  A német nyelvet tanulók témaköre Németország volt ugyanilyen elvek szerint. Az első forduló után diákjaink közül 3 angolos és 2 németes jutott a szóbeli fordulóba. Mindkét csoportnak prezentáció volt a feladat: Írország, illetve egy német város bemutatása lett az első megmérettetési pont. Ezen kívül néhány témakört érintve két gimnáziumi tanár folytatott kötetlen beszélgetést diákjainkkal jó alkalmat biztosítva arra, hogy komplex képet adjanak tudásukról. Valamennyien izgultak, hiszen életükben talán ez volt az 1. alkalom idegen környezetben vizsgaszerű beszélgetésre idegen nyelven.  Elmondásaik szerint oldott hangulat jellemezte ezeket a dialógusokat és a prezentáció bemutatását. Végül Molnár Luca 8. a osztályos tanuló a 4. helyet szerezte meg németből, Lisóczki Bence szintén 8.a osztályos diák 6. lett. Tóth Emília 8. c, Brindzik Bianka 8.a és Simon Eszter 8. c osztályos tanulók is dicséretet érdemelnek kiváló teljesítményükért.

Felkészítő tanáraik: Kovácsné Jakab Anikó és Nagy Zsuzsanna. Gratulálunk!

vissza