Angol nyelvi verseny a Damjanichban

2018.03.25.

Március 14-én a Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskolában jártunk angol versenyen.

Iskolánk három csapattal képviseltette magát: NCIS Agents, Dark Angels és Gold Miners

3 írásbeli forduló után jutottunk el erre a szóbeli megmérettetésre. A mostani vetélkedőre egy plakátot is vinni kellett, mely a Titanic bármely technikával való ábrázolása volt. Színvonalas munkákat láthattunk, like-lapok segítségével szavazhattunk is.

A megnyitó után egyes csapatok várakoztak, közben hot-dogot fogyaszthattak, majd szép sorban mentek az egyes állomásokra. Az egyik teremben ppt formában az USA képzeletbeli 51. államát mutatták be a négyfős csapatok, aztán a Titanic című filmből egy tetszés szerinti jelenetet adhattak elő. Talán a legizgalmasabb feladat a szabadulószoba volt a gimnázium pincéjében. Koromsötétben titkos kódokat kellett böngészni a szűk helyiségből való meneküléshez. Teljesítményünknek megfelelő pontokat kaphattunk úgy, hogy a tanárok mellett gimnazisták is szavaztak.

Ezzel még nem volt vége a délutánnak. Az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos kvízjáték is következett legalább 6 féle feladattal: film- és városfelismerés, dalok, képek, helyszínek, adatok. Mindezek után a gimnázium táncoslábú diákjai előadtak egy zenés műsorszámot, és a tánclépéseket meg is tanították. Amíg az eredményhirdetésre vártunk, a Just Dance klipekre mozoghattunk. Az NCIS nevű csapatunk végül II. helyezést ért el, és másik két csapatunk is eredményesen dolgozott. Hasznos ajándékokkal gazdagodtunk: mappákat, tollakat, jegyzetfüzeteket és természetesen okleveleket kaptunk. Minden versenyző kapott egy olyan kupont, melyet egy ötösre válthat szeptemberben, ha ebben az iskolában folytatja tanulmányait.

Jövőre is várják a nyolcadikosokat!

vissza