• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Aranytoll egyházmegyei helyesírási verseny Gödöllőn

2022.04.24.

Két év kihagyással április 21-én 10. alkalommal rendezte meg a gödöllői Szent Imre Katolikus Iskola helyesírási versenyét, ahová a Pest, Nógrád és Jász-Nagykun-Szonok megye diákjait várták.

Az idén is nagy volt az érdeklődés, 1-8. évfolyam tanulói indulhattak, és iskolánként maximum két főt lehetett nevezni. A versenyzőknek 45 perc alatt kellett megoldaniuk egy évfolyamonként 10-12 feladatot tartalmazó igencsak nehéz helyesírási kérdéssort. Gyorsnak és figyelmesnek is kellett lenni, hogy a legjobbak közé juthasson valaki. A feladatlap kitöltése után - míg a Váci Egyházmegye iskoláinak magyartanárai javították a feladatlapokat – a tanulókat koncert és táncház várta a tornateremben. Mint minden eredményhirdetést, ezt is feszült várakozás előzte meg. Minden évfolyamon az első hat legjobban teljesítő diákot jutalmazták, és mivel az elsősökkel kezdték, sokat vártunk felsőseink eredményére.

Az 5. évfolyamon Czakó Natália (5. c) a 11. , Csigai Barnabás (5. b) a 14. helyen végzett. Felkészítő tanárok: dr. Molnárné Fényes Judit és Szalóki Krisztina.

A hatodikosok közül Hernádi Álmos (6. b) 10. , Ambrózi Réka ( 6. b) 15. lett. Felkészítő tanáruk: Babinszkiné Karczub Mária.

A 7. évfolyamon Tóth Lili (7. b) 2. helyezett lett, hajszállal elmaradva az aranytollat megszerző nyertestől. Felkészítő tanára: Király Ildikó. Balogh Lili Anna 8. helyezést ért el. Felkészítő tanára:Tóthné Hegyesi Erika.

Nyolcadikosaink között Horváth Gréta Flóra (8. c) 1. helyezést ért el. Évfolyamában ő nyerte el a gravírozott aranytollat. Felkészítő tanára: Nagy Zsuzsanna. Váczi Lara Pálma (8. b) Gréti mögött a 2. helyezést szerezte meg. Felkészítő tanára: Babinszkiné Karczub Mária.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

dr. Molnárné Fénys Judit

munkaközösség-vezető

 

vissza