Atlétika Diákolimpia - megyei döntő

2018.05.24.

Két leány csapatunk is bejutott a megyei döntőbe, Albertirsára.

A 3.korcsoportos lányok 4 tusában, míg a nagylányok 5 tusában mérettették meg magukat. Nagyon szép, összeszedett versenyzéssel dicséretes eredményt értek el.

Kiemelkedő volt Seres Eszter a 3.korcsoportban ,aki kiváló, megyei 3.helyet szerzett a 68 versenyző között!!
A 4.korcsoportos nagylányok végig nagyon szépen teljesítve, a körzeti eredményeiket lényegesen megjavítva végül az igen előkelő megyei 4.helyet szerezték meg!! 
Ez azért is kimagasló eredmény, mert a 13 körzeti bajnok iskola közül jó néhány lényegesen nagyobb várost utasítottak maguk mögé! Mögöttünk végzett Gödöllő, Szentendre, Százhalombatta, Csömör, Dunakeszi csapata is!!
A legkiemelkedőbb versenyző a csaptunkból Ivanics Beatrix volt, aki több mint 150 pontot tudott javítani a körzeti egyéni eredményéhez képest! A megyei összesítésben a 10.helyen végzett!
A csapat tagjai: Ivanics Beatrix, Bodon Csenge, Kármán Petra, Boronyák Viktória, Boldog Adél, Lakatos Lívia, Gulyás Dóra.
Szép volt lányok!!!
Tóth Gábor
testnevelő
vissza