Bécsben jártunk

2017.05.23.

Német nyelvet tanulók ausztriai kirándulása

Május 19-én kora reggel indultunk a nagykátai vasútállomásról. Már a 4 órás út is televolt élménnyel, de a java csak ezután jött.

Miután leszálltunk a vonatról, megkerestük a városnéző buszt, amivel az Operáig utaztunk. Fellifteztünk a toronyba, ahonnan az egész várost láttuk. Innen a Belvedere kastélyhoz utaztunk, megtekintettük a kiállítást, majd bejártuk az udvart. A nap zárásaként elmetróztunk a Práterbe, ahol felszálltunk az óriáskerékre. Végül, aki akart, szellemvasutazhatott is. E csodálatos nap végén elfoglaltuk a szállást, ahol kaptunk vacsorát. Rengeteget nevettünk. Néhány óra alvás után már a reggeli következett, s hamarosan elindultunk Schönbrunnba. Ott egy másfél órás tárlatvezetésen ismertettek meg bennünket a gyűjteménnyel, majd feladatsorokat töltöttünk ki. Az agytorna után elmentünk az állatkertbe. A sok érdekes faj között pandát is láttunk. Európában kizárólag csak itt találhatunk. A kirándulás befejezéseként megnéztük a színes házat /Hundertwasser/, majd a pályaudvarra indultunk. A vonaton kihirdették a kvíz eredményét. Mi a német nyelvűt megnyertük a fiúkkal, a másikat pedig a "nagylányok". 

A kétnapos program alatt rengeteg barátot szereztünk, sok élménnyel gazdagodtunk.

Köszönjük a szervezést Anikó és Ildikó néninek, az Alapítványnak pedig a támogatást.

Szécsényi Tamás 7.d

vissza