• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Cserkész portya Tápióbicskén

2016.09.12.

Augusztus elején cserkészcsapatunk felkerekedett és birtokba vette néhány napra a bicskei „Tápiós Iskolát”.

Cserkész portya Tápióbicskén

Augusztus elején cserkészcsapatunk felkerekedett és birtokba vette néhány napra a bicskei „Tápiós Iskolát”. Első dolgunk az volt, hogy felállítsuk a tábori keresztet és a zászlófelvonó rudat. Nagy erőfeszítések árán sikerült, és a zászlófelvonás a cserkészinduló éneklése közben meg is történt.

A tábor keretmeséje szerint észak-amerikai indiánok voltunk. Mindenki választott magának indián nevet, és már az első játékban így szólítottuk egymást.

A cserkész maga készíti el az ebédjét, így a tűzifáról is nekünk kellett gondoskodnunk. Miután ez megtörtént, beosztottuk az éjszakai őrséget. Kétórai váltásban őriztük a többiek álmát.

Sokféle feladatot oldottunk meg, illetve készültünk a cserkész próbákra. Megtanultunk tüzet rakni, és egy gyufával meggyújtani. Megismerkedtünk az erdőlakó állatokkal, és elsajátítottuk a cserkész csomózás alapjait. A csomózás technikáját egy jászberényi cserkész testvérünk, Hegedűs Gábor tanította meg.

Két őrsbe szerveződve (Mohikánok és Apacsok) vettünk részt a napi feladatokban és a játékokban is. Számháborúztunk és a nagy kedvenc, a méta sem maradhatott el.

Az indián gyűjtögető játék is nagyon szoros eredményt hozott.

Az ebédünket szintén őrsönként főztük bográcsban. Hát mi tagadás, a lányoké sokkal jobban sikerült!

Az éjszakai bátorságpróba alkalmával elmélyedtünk a csillagok szépségében is.

A napot mindig tábortűzzel zártuk, ahol nagyon vidám játékokat tanultunk meg, sokat énekeltünk és rengeteget nevettünk.

Köszönjük szépen Malatinszki Mariettának és Gábor bácsinak a szervezést, a tábor vezetését!

Minden kalandvágyó és természetet szerető tanulót várunk a sorainkba!

Gyertek cserkésznek,mert nagyon jó kaland!

Darula Rebeka

volt vácis diák

vissza