Egyházmegyei szavalóverseny

2022.11.02.

2022.október 27-én, csütörtökön a nagykátai katolikus iskola adott otthont az egyházmegyei szavalóversenynek.

Délután fél kettőkor szinte teljesen megtelt a Vadász utcai épület aulája.

A Váci Egyházmegye 9 katolikus iskolájából érkeztek tanulók, felkészítő tanárok, szülők, kísérők.

A regisztrációnál a kollégáim 122 kisgyermeket számoltak meg. Igazán örömteli létszám!

A hangszórón keresztül Pintér Béla dalai csendültek fel, hogy a vendégek érezzék, hogy Jézusról szavalni, Isten-és emberszeretetről szólni szabad, kell, sőt bátor dolog lesz a szép őszi délutánon.

14:00 órakor kezdetét vette az ünnepélyes megnyitó a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola felső tagozatának tornatermében.

A humán munkaközösségem nevében köszöntöttem a kedves jelentkezőket, versenyzőket.

Megemlítettem, hogy Szent Pál apostol Szeretethimnuszából választottuk a nap mottóját: „ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” (1KOR13)

Kitértem arra, hogy minden vers a szeretetről szól, adják át a kisdiákok a költők gondolatait a hallgatóságnak, korcsoportjuknak szívük melegével, ne a versenyre, inkább a találkozás nagyszerűségére gondolva.

A köszöntő után iskolánk igazgatója, Czakó István hívta „játszani” a versenyzőket.

Megtapsolták egymást Albertirsáról, Balassagyarmatról, Dabasról, Gödöllőről, Pásztóról, Szolnokról, Újhatvanból és Vecsésről, no meg persze a Nagykátáról érkezők.

Igazgató úr köszöntötte a névnapjukat ünneplő Blankákat, Szabinákat, szembecsukós, felemelkedős játékkal teremtett vidám, ismerkedős hangulatot, és magyarázta a 122 kisdiáknak, hogy a szeretet gyakorlása is felemel bennünket egészen az égig.

Iskolánk 7.b osztályos tanulója, Bálint Zsuzsanna következett, aki gyönyörű hangjával bukovinai szerelmes népdalokat adott elő.

Koncz Bernadett tanítónő kolléganőnk gitáros, templomi énekkarával énekeltette az egybegyűlteket, kicsiket és nagyokat. Közösen áldottuk, és dicsértük az Urat, a szeretet tökéletes adományáért.

Meghitt, vidám ünnepi műsorunk után bemutattam korcsoportonként a zsűri tagjait.

Szinte minden iskolából vállalkoztak vendég magyartanárok a cseppet sem könnyű bíráló feladatra, így nemcsak nagykátai pedagógusok döntöttek a végeredményről.

Az induló évfolyamok a következők voltak:

2. évfolyam 23 fő, 3. évfolyam 21 fő, 4. évfolyam 21 fő, 5-6. évfolyam 31 fő, 7-8. évfolyam 30 fő.

Elvonult a szavalók „hada” a második emeletre, ahol a humán munkaközösség tagjai által szépen feldíszített termekben egyszerre kezdődött az 5 korcsoportnak a megmérettetés.

A szünetben az ebédlőben várta a diákokat az agapé: finom péksütemények, alma, ivólé, tea. A tanárokat, kísérőket forró kávé üdítette fel.

Mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést!

Újra a tornaterembe vonultunk, ahol a zsűrielnökök szólították a díjazottakat.

Az első öt helyezett kapott könyvet, oklevelet korcsoportonként, és minden résztvevő emléklapot.

A következő eredmények születtek:

2. évfolyam

 

  1. helyezett: Nagy Enikő, Nagykáta, felkészítő tanára: Árpás Zsuzsanna
  2. helyezett: Béres-Pikó Zelma, Gödöllő, felkészítő tanára: Manninger Vilmosné
  3. helyezett: Kármán Kinga, Albertirsa, , felkészítő tanára: Kerényi Boróka
  4. helyezett: Veszteg Nóra, Nagykáta, felkészítő tanára: Tóth Klára Zsuzsanna
  5. helyezett: Mári Manka, Albertirsa, felkészítő tanára: Kerényi Boróka

 

3. évfolyam

 

  1. helyezett: Radnai Laura, Gödöllő, felkészítő tanára: Tóth Ágnes
  2. helyezett: Molnár Alexandra Szonja, Nagykáta, felkészítő tanára: Szabóné Urbán Ildikó
  3. helyezett: Mózes Panka, Gödöllő, felkészítő tanára: Tóth Ágnes
  4. helyezett: Dengel Inez, Vecsés, felkészítő tanára: Hütter Teréz
  5. helyezett: Nagy Zoé, Nagykáta, felkészítő tanára: Szabóné Urbán Ildikó

 

4. évfolyam

 

  1. helyezett: Simon András, Dabas, felkészítő tanára: Veniczné Zsolnai Diána
  2. helyezett: Varga Sára, Dabas, felkészítő tanára: dr. Minárcsik Andrásné
  3. helyezett: Juni Zsófia, Gödöllő, felkészítő tanára: Rózsa Judit
  4. helyezett: Kovács András, Vecsés, felkészítő tanára: Koncsek Zita
  5. helyezett: Csiki Zoltán, Gödöllő, felkészítő tanára: Weidl Beatrix

 

5-6. évfolyam:

 

  1. helyezett: Hatosi Máté, Nagykáta, felkészítő tanára: Szalóki Krisztina
  2. helyezett: Viplak Virág Rebeka, Szolnok, felkészítő tanára: Kucsáné Szaszkó Gabriella
  3. helyezett: Ignácz Bodza, Szolnok, felkészítő tanára: Kucsáné Szaszkó Gabriella
  4. helyezett: Szabó Anna, Nagykáta, felkészítő tanára: Szalóki Krisztina
  5. helyezett: Csigai Réka, Nagykáta, felkészítő tanára: Szalóki Krisztina

 

7-8. évfolyam

 

(Megosztott első és második helyezésekről döntött a zsűri, hat gyermeket jutalmaztak: az indulók nagy száma, és az előadásuk nagyszerűsége miatt)

  1. helyezést értek el: Kass Orsolya, Gödöllő, Weidl Beatrix tanítványa
  2. valamint: Nagy Kristóf, Gödöllő, Galliné Spissák Márta tanítványa
  3. helyezést értek el: Farkas Csilla, Nagykáta, dr. Molnárné Fényes Judit tanítványa
  4. valamint: Szatmári Petra, Nagykáta, Tóthné Hegyesi Erika tanítványa
  5. helyezett: Ambrózi Réka , Nagykáta, Babinszkiné Karczub Mária tanítványa
  6. helyezett: Mózes Petra, Nagykáta, Babinszkiné Karczub Mária tanítványa

 

Meghatódottság, öröm csillogott a gyermekek szemében, akik most nem értek el helyezést azok sem voltak túlságosan csalódottak, a találkozás felemelő érzése volt a legfontosabb a délutánban.

Megköszöntük a zsűriben tevékenykedő kollégáknak munkájukat gyönyörű rózsával, és a diákok által készített, ezüstszállal hímzett emléklappal.

Remélem, jövőre is találkozunk! Az Úr áldását kérem minden kedves tanár kollégám munkájára! Növekedjék szívükben a szeretet, és neveljenek verselni szerető diákokat!

 

                                                                                       Babinszkiné Karczub Mária

                                                                                              a humán munkaközösség vezetője

vissza