• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Fáklyás felvonuláson a Damjanich János Gimnáziumban

2019.11.03.

Hagyományainkhoz híven idén is részt vettük a gimnázium által rendezett megemlékezésen, melyet az 1849 októberében meggyilkolt honvédtábornokok, köztük Damjanich János tiszteletére tartanak minden évben.

2019. okt. 6-a vasárnapra esett, így az emlékező műsorra október 4-én, pénteken az esti órákban került sor.

Negyed hétkor szürkületben gyülekeztünk a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Váci- szobránál, majd átsétáltunk a gimnázium belső udvarába, ahol már vártak bennünket fáklyákkal. Ünnepélyesen felsorakoztunk a gimnazisták mögött, és kivonultunk a Dózsa György úti emlékparkhoz kezünkben a lobogó fáklyákkal. A gimnázium diákjai a forgatókönyv szerint a Damjanich-szobor mögött, előtt álltak díszsorfalat, mi, általános iskolások pedig a járdán zártuk a fáklyák gyűrűjét.

Elénekeltük közösen a Himnuszt, majd kezdetét vette az ünnepi megemlékezés.

Prózai művekkel, versrészletekkel idézték elénk a műsor szereplői az 1849 őszén történteket: a fegyverletételt, a megtorlást, a honvédtisztek aradi várbörtönben töltött napjainak emlékeit.

Gróf Batthyány Lajos kivégzésének pillanatai elevenedtek meg, majd 13 fiú élénk idézte az aradi vértanúk, különösen a fájdalmas sorsú Damjanich János alakját. Az énekkar tagjai siratóénekekkel érzékeltették a kivégzések megrendítő képeit.

Amikor a Szózat ismert sorai felcsendültek, akkor a fegyelmezett, ünnepélyes fáklyamenet átvonult a temetőbe megkoszorúzni az 1848-49-es szabadságharc hőseinek sírját.

Örülök, hogy a 8.a és a 8.b osztályból számos társammal részt  vettünk ezen a megindító, lélekemelő megemlékezésen.   

                                                                              Kulcsár Bálint 8.b osztályos tanuló

vissza