Gedichtfestival

2016.11.27.

Német nyelvi szavalóverseny

November 18-án 8 fős kis csapatunk elindult Vecsésre a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskolába, az immáron 2. alkalommal megrendezett német versmondó versenyre. Egy jó hangulatú köszöntő után együtt elmondtuk - természetesen németül - a „Mi Atyánk”  kezdetű imát, majd egy rövid kis dalocskát tanítottak nekünk az ottani pedagógusok.
Három kategóriába
n versenyeztünk. Az egyikben az alsósok, a másikban az 5-6.-osok, a harmadikban pedig a 7. és 8. osztályos tanulók mérhették össze tudásukat. A verseket három szempont alapján pontozták: mennyire vagyunk szövegbiztosak, milyen a kiejtésünk, illetve hogyan hangsúlyozunk. Úgy gondolom, hogy magyarul sem egyszerű kifejezően, átéléssel elszavalni egy verset, hát még ha a német kiejtésre is koncentrálni kell!
Először össze kellett foglalni
magyarul, hogy miről szól a versünk. Miután mindenki elmondta a művet, megajándékoztak minket néhány aprósággal, aminek nagyon örültünk. Amíg a zsűri megvitatta az eredményeket, addig a házigazdák megvendégeltek bennünket. Lehetőségünk volt német rajzfilmet nézni, valamint körbetekinteni az iskolában.
Az eredményhirdetés után egy különdíjjal és egy első helyezéssel lettünk gazdagabbak.
Sok-sok élménnyel és 2 doboz vecsési káposztával tértünk haza, ez utóbbi ugyanis a felkészítő tanárok „ajándéka” volt. Még egy kicsit maradtunk énekelni az ott megismert dalocskát, majd indultunk vissza Nagykátára. Az oda- és visszavezető út is jó hangulatban, sok nevetéssel telt el. Nagyon köszönjük Jutka néninek és Anikó néninek a felkészítést.
Iskolánkat képviselték:

Farkas Laura 5.d

Marton Ketrin, Farsang Cintia 6.c

Molnár Luca, Szécsényi Emma 6.a

Velkei Vanda, Hadrévi Henrietta 8.c



Velkei Vanda 8.c

vissza