2019.06.05.
Nagy örömünkre még tavaly kiderült, hogy iskolánk 7. évfolyama megnyerte a Határtalanul pályázat Felvidékre tervezett útját.
Valóban izgalommal és „határtalan” lelkesedéssel készültünk. Tanáraink osztályfőnöki órákon, történelem-és biológiaórákon ismertették meg velünk a határon túli magyarság kulturális örökségét, a gömöri tájegység növény és állatvilágát, a II. Rákóczi Ferenc életéhez kapcsolódó történelmi eseményeket.
Az érzelmi ráhangolódás még ennél is nagyobb volt: sok-sok ajándékot csomagoltunk azoknak a magyar diákoknak, akiket meglátogathattunk utunk során.
Végre elérkezett a várva- várt nap: 2019. május 13-án, hétfőn buszra szálltunk (két nagy busszal indult el 79 gyermek és hét kísérő), és háromórás robogás után eljutottunk Fülekre, ahol két idegenvezető várt minket. (Mindkettőt Istvánnak hívták, hogy el ne tévesszük).
Ízes palóc nyelvjárásban beszéltek, olykor kuncogtunk rajtuk, de öröm volt hallgatni.
Először Rap községbe mentünk (szlovákul Rapovce), ahol meglátogattunk egy alapiskolát. Nagyon kevés létszámú osztályokkal szembesültünk, az ún. magyar osztályban mindössze heten voltak.
Bemutatkoztunk, bemutattuk a saját iskolánkat, átadtuk a három nagy dobozt tele ajándékkal, könyvekkel. Megható volt látni a csodálkozó, megilletődött tekintetüket, de boldogan kiabáltak nekünk magyarul a „többi” (szlováknak mondott) osztályokból is, nekünk ez nagyon jól esett. Kevés időt tölthettünk itt, máris a füleki várnál találtuk magunkat.
Ezután túráztunk egyet a gyönyörű Szilicei-fennsíkon. Leereszkedtünk meredek lépcsősoron a jégbarlanghoz, amely még tartalmazott jeget, és megcsodáltuk a dolinákkal szabdalt geológiai képződményeket.
A délután utolsó állomása Krasznahorka vára volt. Sajnos a 2012-es tűzvész után még nem újították fel a várat, de a kilátás kárpótolt mindenért.
Megérkeztünk az első szálláshelyünkre: Várhosszúrétre, a Jozefina Panzióba. A tulajdonos magyar ember volt, nagyon finom vacsorával várt bennünket. Fociztunk a panzió szépen lenyírt zöld gyepén, csak az eső állított meg bennünket.
A második nap a bőséges reggeli után a Szádelői-völgyben tettünk meg kb. 6 km-t. Kellemetlenül fújt a szél, esett az eső, de az UNESCO Világörökség részét képező, sziklacsodákkal teli szurdokvölgyet nem lehetett kihagyni. Az idegenvezetőnk persze számos legendával szórakoztatott minket a nehéz túra alatt.
Krasznahorkaváralja következett, ahol egyedülálló élményben volt részünk: megtekintettük gróf Andrássy Dénes és felesége Franciska mauzóleumát. Carrarai márványból készült a szecessziós műemlék,
színpompás aranymozaikok felhasználásával.
Ezután utunk Csetnekre vezetett, ahol gyönyörű barokk templomban imádkoztunk és énekeltünk a Kárpát-medence valamennyi magyarjáért.
A betléri Andrássy- kastély parkjában újabb és újabb történeteket hallgattunk a legendás Andrássy családról. Szebbnél szebb tavak és szökőkutak mellett sétáltunk, megtudtuk, hogy állatkert is működött itt a 19. század végén, nagy szenzációként jegesmedvékkel.
Rozsnyó városának főterén fejet hajtottunk még egyszer Andrássy Franciska szobra előtt, aki férjével elsőként fizetett az országban jobbágyainak nyugdíjjárulékot, megköszönve szolgálatukat. Este a panzióban várt az ízletes gulyásleves, a csokoládés gőzgombóc, és a meleg kandalló.
Szerda reggel újra csomagoltunk a bőröndbe, hiszen elhagytuk a nagyon kedves szállásunkat. Másfél óra buszozás után megérkeztünk Kassára. Szlovákia második legnagyobb városában először II.Rákóczi Ferenc „Rodostói-házát” néztük meg, megkoszorúztuk a fejedelem hatalmas bronzszobrát, és indultunk tovább a Szent Erzsébet-székesegyház felé. A dóm már kívülről is lenyűgöző volt, a Felvidék legszebb gótikus templomával találkoztunk. Belül minden mellékoltár különleges építészeti megoldást tárt elénk, a szárnyas főoltár a két Szent Erzsébettel és Szűz Máriával, valamint az üvegablakok lenyűgöztek minket. Megható volt látni az egyik üvegablak díszítését a magyar címerrel és a szent koronával.
Az altemplomban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc márványszarkofágját, tisztelegtünk Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós koporsója előtt is. Elénekeltük a sírástól elcsukló hangon a Himnuszt, és elszavaltuk a Szózatot is.
Kassán lehetőségünk volt az egyórás szabadidőnkben ajándékot vásárolni szüleinknek.
Eperjes következett ezután sok történettel a vallásháborúk idejéből, majd kirándultunk Sáros várához. Évszázadokig ez a vár volt az azonos nevű vármegye székhelye. Nevéhez hű volt az időjárás: már megint kiadós zápor következett, úgyhogy tényleg nyakig sárosan csúsztunk-másztunk föl a várba. Mindenkit dicséret illet, aki végigjárta a 3km-es útvonalat.
Sötétedéskor érkeztünk meg második szálláshelyünkre, Korompára a Hotel Plejsy-be. Modern épület várt minket, szép szobák, a vacsora azonban a várakozással ellentétben kevés volt.
A negyedik nap szintén korán reggel indultunk útnak, mert ezen a napon is sok program várt ránk.
Kirándulásunk legészakibb pontján kezdtünk, Késmárkon, a Thököly család városában. A különleges vörös színű evangélikus templomban ismét koszorút helyeztünk el Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc nevelőapja szarkofágjánál. Néhány lépéssel odább a Világörökség szimbóluma rajzolódott ki előttünk egy ősi fatemplom oldalán, ilyet tényleg ritkán látni: egyetlen szög nélkül épült, kizárólag fából.
Már nagyon vártuk Lőcse főterének látványát, hiszen magyarórán megnéztük a Mikszáth Kálmán regényéből készült filmet a „fekete városról”, és kíváncsiak voltunk milyen is lesz élőben a lőcsei városháza. Bebújtunk a szégyenketrecbe is, és ismét érdekes történeteket hallgattunk az idegenvezetőnktől a „lőcsei fehér asszonyról” is.
Ezután egy festői szépségű magaslaton álló Mária-kegyhelyre zarándokoltunk, ahol (május hónap lévén) az édesanyákat ajánlottuk Szűz Mária oltalmába imáinkkal.
Lőcse után a Szepesi vár következett. Sok diák véleményét tolmácsolom akkor, ha azt mondom, hogy ez volt a legszebb vár, amit utunk során láttunk. Szabadon felfedezhettük a vár minden zegét-zugát. Beláttuk a toronyból az egész Torna vármegyét. Megérte felkapaszkodni!!
Ezen a napon sem maradhatott ki egy kiadós túra a természetben.
A Szlovák Paradicsom, vagy inkább a Felvidéki Paradicsom gyöngyszeméhez, a Tamásfalvi-kilátóhoz kaptattunk fel. Tüdőpróbáló emelkedő nehezítette a megközelítést, de amikor feljutottunk! Gyönyörű sziklák, a Tátra távoli havas hegycsúcsai kápráztattak el bennünket. Az esőzések miatt vizes, csúszós sziklákon ereszkedtünk lefelé, István bácsi (az idegenvezetőnk) csak később árulta el, hogy bizony ő is aggódott, hogy 79 gyerek hogyan tud baleset nélkül lejönni a csúcsról. Hála Istennek, sikerült!
Az utolsó napon, pénteken, Igló belvárosában sétáltunk, harangoztunk is a főtéren, majd többórás buszozás következett, hiszen fokozatosan közeledtünk a határhoz.
Szklabonyán, azaz Mikszáthfalván nagyon jót játszottunk népi játékokkal a Mikszáth-emlékház udvarán.
Elbúcsúztunk az idegenvezetőinktől, még fényképeket, videókat készítettünk, érezve, hogy nemsokára búcsút kell mondanunk ennek a szép tájnak.
Köszönetet mondunk a program és a kirándulás megszervezéséért a Csillagösvény Utazási Irodának, valamint az osztályfőnököknek: Györéné Iványi Andrea 7.a, Babinszkiné Karczub Mária 7.b, Ötvösné Lengyel Andrea 7.c, Kovácsné Jakab Anikó 7.d tanárnőknek.
Köszönet Némethné Patócs Tímea, Szarvas Tamás, ifj. Babinszki Tamás kísérőknek, hogy vigyáztak ránk, és készségesen segítették kirándulásunkat.
Kovács Zsófi 7.b
