• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

IDEGEN NYELVI KISTÉRSÉGI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

2018.03.10.

Március 8-án délután busszal utaztunk Ceglédre a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolába.

 Iskolánk másodszor indult ezen a versenyen. 8 angolos és négy németes tanuló vett részt. 14 órakor kezdődött az ünnepélyes megnyitó, ahol először az iskola igazgatója szólt pár biztató szót, majd 2 angol nyelvű dalt hallgattunk meg néhány első osztályos előadásában. A nőnap alkalmából egy rövid filmes összeállítással kedveskedtek nekünk, ez német nyelvű volt.

A megnyitó után mindenki a verseny helyszínére ment, ahol rövid tájékoztató után elkezdődött a szavalatok és prózák sora. Az egyes szekciókban kb. 10-10 versenyző indult. Egy órán keresztül hallgattuk a verseket, történeteket. A zsűri pontozta a nyelvi tisztaságot, a szöveghűséget és az elért hatást.

Miután mindenki elmondta versét vagy prózáját, szendvicseket és üdítőt fogyaszthattunk. Fél óra elteltével megszületett a végeredmény. 2 tanulónk ért el 3. helyezést, Basa Nelli 4. osztályos és Lisóczki Bence 7. osztályos tanulók. Jutalmuk egy-egy szép oklevél és könyvjutalom volt. A többiek is dicséretet érdemelnek, mert 1-2 pontos különbségek voltak csak a helyezettek között. Nem bánkódhattak azok sem, akik nem kerültek fel a dobogóra, mert mindenki kapott egy szép emléklapot. Így az angolosok közül Szakács Réka, Barnóczki Eszter, Váczi Lara, Benda Gerda, Kulcsár Bálint és Vörös Elektra. A németesek közül Barad Fanni, Árpás Dóra, Farkas Laura, Molnár Luca.

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!

vissza