• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

IDESÜSS!

2020.07.30.

VMKÁI - SZABADIDŐS TÁBOR

Az 1-2. évfolyam számára az idén először került sor a nyári szünet idején szabadidős tábor szervezésére.  Mivel ez a korosztály még kicsi az „ottalvós” táborokhoz, ezért napközis formában rendeztük meg, július 6-tól 10-ig, naponta 8-16 óra között. A helyszínt a Zárda úti iskola felújított udvara és épülete adta, amely tökéletesen megfelelt a különféle programok lebonyolításához. A tábor elsődleges célja az volt, hogy ez a korosztály is részese lehessen egy másfajta közösségnek, egy más típusú együttlét, együttműködés adta élményeknek.

Élményekben pedig nem volt hiány. A programok között szerepelt: kincskeresés térkép segítségével, akadályok leküzdésével; festőiskola Illés Márta festőművésszel; mozilátogatás Jászberényben; karkötőfonás; sport- és csapatépítő játékok; táncház. A táborozókra játékos, mesés 7próba várt, és saját készítésű vizes játékokat is kipróbálhattak. Gyalogosan kirándultunk a tájházhoz és autóbusszal Csongrád-Bokrosra, a western-faluba. Az iskolarendőr közreműködésével interaktív közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. A hét során egy hatalmas fotófal is készült, amelyet a résztvevő gyerekek festettek. Táborzáráskor itt készült a közös fotó is. A közösségi élet örömeinek megtapasztalása mellett nem maradtak el a napi imák, a reggeli gondolatok és a közös éneklés sem. Célunk volt, hogy az itt eltöltött hét a gyerekek számára élményekben gazdag, tartalmas és emlékezetes legyen.

Megkérdeztük a gyermekek véleményét is: „Nem unatkoztunk, nagyon jó volt!” ????

Köszönet illeti a táborban résztvevő pedagógusokat is:

Árpás Zsuzsanna

Barabásné Kollár Andrea

Botkáné Kármán Gabriella

Fecskéné Pap Éva

Illés Zsuzsanna

Juhász Árpádné

Molnárné Vandlik Ilona

Schmiklné Zaja Andrea

 

Marosi Endréné (táborvezető)

 

vissza