JANDÓ ANNA és BESENYI DÁNIEL MEGYEI DIÁKOLIMPIAI BAJNOK!

2018.01.29.

A Pest megyei sakk diákolimpián a 12 és a 14 évesek korcsoportjának döntőjét rendezték meg szombaton Aszódon.

 Előzetesen azt szerettem volna, hogy kettő országos döntős helyet szerezzünk ebben a két korcsoportban, de a gyerekek hihetetlen bravúrt bemutatva négyet szereztek. 
A 12 éves lányoknál JANDÓ ANNA magabiztos játékkal, veretlenül lett megyei bajnok és aranyérmes. MIKUS MILÉNA szintén veretlenül ezüstérmes és országos döntős. Kettőjük között csak egy holtversenyes számítási mód döntött. TURBUCZ TÍMEA pedig harmadik helyezett lett.

Így taroltunk ebben a korcsoportban a lányoknál, az egész dobogó a miénk lett, a tavalyi bajnokot mindhárom lányunk megverte.
A 12 éves fiúknál BESENYI DÁNIEL 100%-os eredménnyel, mind a hét partiját megnyerve, kitűnő játékkal lett megyei bajnok.
   UDVARI TAMÁS óriási bravúrral ezüstérmes és szintén országos döntős ( mindketten megelőzték a tavalyi országos döntő veretlen 2. helyezettjét, így elütötték a döntőtől). Minden dicséretet megérdemel BÖSZÖRMÉNYI DÁNIEL, aki végig harcban volt a továbbjutásért - csak a Besenyi Dani elleni vereségén múlott - és végül negyedik lett.  KISS LEVENTE a dobogóért játszott az utolsó meccsén, ami sajnos nem sikerült, így a 7.helyen végzett. SZARVAS TAMÁS négy hónap sakkozás után a 11. helyig jutott, elismerésre méltó teljesítmény. Így a 12 évesek korcsoportjának mind a négy továbbjutó helyét a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola tanulói szerezték meg a megyei döntőn, ami hatalmas bravúr. 
A 14 éves fiúknál MIKUS MÁTÉ a 4. helyen végzett. 
TÓTH LILI a fajszi versenyen fiúk előtt lett korcsoportja győztese, ugyanitt TÓTH FANNI 4. helyezett lett. Gratulálunk nekik is!

Társi Miklós

vissza