Lázár Ervin Program: 6. évfolyam

2022.04.24.

Szentendre: Skanzen

Április 21-én Szentendrére utazhattunk a Lázár Ervin Program következő állomásaként.

A hatodik évfolyam mindhárom osztálya részt vett a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum délelőtti foglalkozásain.

A 6.a osztály egy észak-magyarországi paraszti, kispolgári házzal, építészettel ismerkedett, a 6.b, 6.c osztályok a kisalföldi régió egy-egy jellegzetes udvarházát vizsgálgatták kívül-belül.

Az udvarral kezdődött az ismerkedés: gazdasági épületek, pajták, csűrök. Milyen tevékenységet folytattak az 1920-as, 30-as években az itt élő emberek, milyen állatokat tenyésztettek, milyen növényeket termesztettek? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat közösen.

A házak belső terébe már kisebb csoportokban igyekeztünk. Amíg az egyik csoport benn nézelődött, addig a másik csoport az udvaron játszott népi játékokkal.

Hon-és népismeret órákon korábban már megismerkedtünk hazánk jellegzetes tájegységeinek építészetével, a bútorokkal, a konyhával, edényekkel, szerszámokkal, eszközökkel, de most így egységben látni az egészet nagyon érdekes volt.

A tárlatvezető nénik irányított kérdésekkel próbálták az érdeklődésünket fenntartani. Ki kellett találnunk, hányan élhettek együtt az adott házban, milyen vallásúak voltak a lakók, kislány, vagy kisfiú feküdt-e a bölcsőben, milyen játékai voltak az óvodásoknak, mit ehettek-ihattak, hogyan öltözködtek.

Megdicsértek bennünket, mert ügyesek voltunk, minden kérdésre helyesen feleltünk.

A nap legizgalmasabb része a csoportos népi játékok voltak az udvaron, a szépen lenyírt füvön.

Rengeteget nevettünk a várfoglaló közben. A kanászos, disznócsülkös játékot meg egyenesen abba sem akartuk hagyni, annyira szórakoztató volt a célba dobással, kergetőzéssel tarkított népi játék.

A párválasztós játéknál tényleg elszabadult a jókedv: meglepődtünk magunk is, hogy a csipkelődős, csúfolódós népdalokat, milyen nagy kedvvel, jóízűen énekeltük, csakúgy zengett az udvar.

„ Nem kell nékem a juhász, subájában tetű mász, nem kell nékem, nem!”

Ilyen, és ehhez hasonló humoros nótákat tanulgattunk.

Kellemesen elfáradtunk, illedelmesen elköszöntünk.

Szentendre belvárosába is besétáltunk, végig a Duna-korzón, a verőfényes napsütésben szelíden hullámzott a Duna.

A Főtéren fagyiztunk, gofriztunk, jégkásáztunk kedvünk szerint.

Igazán kellemes nap volt, köszönjük a LEP-program szervezőinek.

 

                                                                                                                                         A 6. évfolyam tanulói

vissza