Márton napi-lámpás felvonulás az alsó tagozaton

2019.11.13.

2019. november 11.

„Márton, a katona egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig engedelmesen szolgálta Istent.

 

Immár 2. alkalommal rendeztük meg Márton-napi lámpás felvonulásunkat iskolánk alsó tagozatán, mellyel célunk az volt a családokkal való közös együttlét mellett az is, hogy a szeretet pici fényeit kivigyük városunkba, és megmutassuk közösségünket mindenkinek. A délután kezdetén közös énekléssel és egy csodálatos fényjáték vetítésével elevenítettük fel Szent Márton életét, történetét, majd meggyújtottuk a szeretet közös nagy tüzét, melynek lángjából jelképesen mindenki vett, hogy aztán lámpácskáinkban vigyük szét mindenhová. A körülbelül 600 fős menet fényeivel gyönyörűen világította meg a város főútjait. Visszaérkezve a kedves szülők zsíros kenyérrel és forró teával várták a fáradt vándorokat, s a zeneszó mellett még sokáig beszélgettünk.

Nagyon köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal, idejükkel, részvételükkel segítették a délután sikeres  lebonyolítását!

Legközelebb december 18-án várjuk nagy szeretettel a családokat az alsó tagozatra adventi  lélekmelengető rendezvényünkre !

 

vissza