Márton-napi vetélkedő a felső tagozaton

2022.11.15.

November 11-én délután tartottuk meg hagyományos német nyelvű országismereti vetélkedőnket Szent Márton életéből.

Az osztályok 3-3 német nyelvet tanuló diákja vetélkedett ezen a játékos délutánon. A rajzos útbaigazító tábla segítségével találták meg az évfolyamok csapatai az egyes helyszíneket, ahol 3-4 feladattal vártuk őket. A verseny természetesen német nyelven zajlott, de voltak ügyességi feladatok, libakeresés, rajzfilmhez és Márton-napi dalokhoz kapcsolódó feladványok, szövegértés, sőt magyar nyelvű totót is ki kellett tölteniük a versenyzőknek. A tanulók idegen nyelvi kompetenciájára, valamint logikájára is építettünk a feladatok összeállításánál. Miután minden évfolyam teljesítette a kijelölt termekben rájuk váró feladatokat, libazsíros, lila hagymás kenyérrel, oklevéllel és természetesen jutalommal vártuk a gyerekeket. Az évfolyamok közötti verseny eredménye a következőképpen alakult:

6. évfolyam: 1. 6.a         2. 6.c                    3. 6.b

7. évfolyam: 1. 7.c         2. 7.a                    3. 7. b

8. évfolyam: 1. 8.c         2. 8.a                    3.------

Gratulálunk a versenyben résztvevő tanulóknak!

A jó hangulatban eltöltött délutánt az alsó tagozaton folytattuk. Idén először a felsős tanulókat is külön helyszínen vártuk, ahol Anikó néni és Jutka néni libazsíros kenyérrel és teával vendégelte meg őket. Csöszi néni és Bodócsné Kati néni köszöntője után iskolánk igazgatója, Czakó István bácsi szólt a gyerekekhez és a szülőkhöz, majd megtekintettük a Szent Márton életéről szóló fény-képeket,  egy nagyon hangulatos, érdekes fényjátékot. Végül a csillagos ég alatt mi is útnak indultunk lámpásainkkal. Reméljük, hagyománnyá válik a felsősök számára is ez a felvonulás.

Az iskola némettanárai  

        

    

 

vissza