Mi, a 4. a osztályosok éppen a levélírást tanuljuk, ezért számolunk be levélben a Mikulás-

2017.12.12.

Kedves Barátunk!

                Amióta nem láttunk, nagyon sok minden történt velünk az iskolában. Főleg a nemrégen rendezett Mikulás-délutánunk!

Mi magunk készítettük az ételeket, italokat. Az egyik csapat koktélt, a másik kókuszgolyót, a harmadik szendvicset, a negyedik gyümölcssalátát készített. A kókuszgolyós csapatnak kellett szerintünk a legtöbbet dolgozni, mert ők még a kókuszreszeléket be is színezték. Igazságosan elosztottuk az enni-innivalókat, mind nagyon gusztusosan nézett ki. Mielőtt belekezdtünk a rejtvényekbe és egyéb furfangos játékokba, ettünk, ittunk. Nagyon ízlett a kezünk munkája!

Ezután került sor a meglepetésekre. Kisorsoltuk, hogy kinek adjuk a mini csomagokat, majd szétosztottuk a csantavériektől kapott ajándékokat. Végül jött a mini vetélkedő, ami elég nehéz volt. Ebben mi lettünk az elsők. Nagyon tetszett, majd hasonlót tervezünk a születésnapunkra.

                Hamarosan találkozunk, addig is jó jegyeket!

Üdvözlettel: Lendvai Médi, Bálint Flóra, Laczkó Sára, Jeges Alexandra, Lengyel Botond 4.a

Nagykáta, 2017. december. 6. 

vissza