Német nyelvi verseny

2016.12.14.

November 28-án Ceglédre utaztunk a már évek óta megrendezésre kerülő 8. osztályosok német nyelvi versenyére.

 November 28-án Ceglédre utaztunk a már évek óta megrendezésre kerülő 8. osztályosok német nyelvi versenyére. Ezen a napon az írásbeli fordulóra került sor. Iskolánkból Hadrévi Henriett, Molnár Vivien és Velkei Vanda 8. c osztályos tanulók készültek Ausztria földrajzából, történelméből, kultúrájából, művészetéből. A feladatok megoldására 60 perc állt rendelkezésükre. A totó, a vaktérkép mellett egy családi kirándulásról kellett összefüggő szöveget alkotniuk, amelyben a megadott szavak mindegyikének szerepelnie kellett. A Graz nevezetességeit bemutató szöveghez kapcsolódó kérdések a könnyebb faladatok közé tartoztak. Nagyobb fejtörést okozott a képfelismerés, hallott dal alapján szöveg-kiegészítés. Érdemes volt sokáig várnunk az eredményre. Nagy örömünkre mindhárman bejutottak a szóbeli fordulóba, ahol a legjobb 16 tanuló mérheti össze tudását és felkészültségét.

vissza