Nógrád megyében kirándultunk

2017.05.29.

A 7.c osztály élménybeszámolója

Az idei osztálykirándulásunkat Salgótarjánba és környékére terveztük. Utunk első állomása a Salgglas elnevezésű, 54 főt foglalkoztató manufaktúra volt, ahol az üveggyártás alapanyagaival és technológiájával ismerkedtünk. Ott jártunkkor egy üvegkehely sorozatgyártása folyt. Megtudtuk, hogy a kemencéből 1400 fokos folyékony üveget vesznek ki, majd az üvegfúvás és egyéb műveletek után 700 fokos a kész termék. Egy kehely elkészítése jól megszervezett munkamegosztásban kettő percet vett igénybe. Innen a Bányamúzeumba indultunk, ahol másfél órát töltöttünk a föld mélyében. Természetesen megtekintettük, sőt ki is próbáltuk a bányaiparban használt járműveket és gépeket. Ezután újból buszra szálltunk és rövid utazás után a szlovák területen található somoskői várhoz érkeztünk. Még egy rövid nyári zápor előtt sikeresen meghódítottuk a várromot, és egy hosszú folyosón meg is húzhattuk magunkat az égi áldás elől. Néhány perces sétával a 400 millió éves bazaltorgonákhoz gyalogoltunk. Megcsodáltuk a mellette fekvő kőtengert is. Majd itt, a szlovák területen tettünk egy gyalogtúrát. Hazafelé útba ejtettük a mátrverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyünket. A bazilikát és oltárképet együtt néztük meg, majd mindenki kedve szerint töltötte az időt: voltak, akik felkapaszkodtak a hegytetőre; voltak, akik a labdát kergették. Utunk utolsó állomáshelye a nagy tibeti utazó tiszteletére emelt Kőrösi Csoma Sándor Kegyhely  volt.

7. c osztály

vissza