Nyári táboraink 2.

2021.09.09.

Szabadidős tábor - mátrafüredi élmények Bodócsné Horváth Katalin szervezésében

Az elmúlt tanév, hasonlóan az előzőhöz, nagyon más volt, mint az eddigiek. Tele voltunk bizonytalansággal, izgalommal, egy kicsit talán félelemmel is. Év végén nagy örömünkre szolgált, hogy a mindig nagyon várt nyári táborozást megszervezhettük.

Remek közösséget alkotva együtt túráztunk, futkároztunk, táncoltunk, játszottunk és jókedvűen énekeltünk a tábortűz körül. Mezítláb pancsoltunk az erdei patak vízében, vidám, játékos vetélkedőkön bizonyítottuk ügyességünket, rátermettségünket.

Illés Márta festőművész (iskolánk tanulójának édesanyja) már második alkalommal irányította a kézműves foglalkozásunkat, ahol tényleg igényes, szép munkák kerültek ki a gyerekek kezei alól. Kisvonattal Gyöngyösre utaztunk, meglátogattuk a Mátra Múzeumot és jót játszottunk a Mátrai Móka Játszóházban. Természetesen a fagyizás sem maradt el.

Szép kilátásban gyönyörködtünk a Kozmáry-kilátóból, a sástói kilátóból, Kékestetőn a TV-torony kilátóból és körbenéztünk a libegőről.

Iskolánk igazgatója és lelki vezetője is meglátogatott bennünket. Egy teljes napon át részt vettek az éppen aktuális programjainkon, együtt játszottak, vetélkedtek velünk. Tábori misén adtunk hálát a teremtett világ szépségeiért.

A tábori élet lebonyolításába bevontuk természetesen a gyerekeket is (tábortűz előkészítők, terítők, tornafelelősök, körletrend felelősök…).

Táborunk témája Szent József volt. A pápa által meghirdetett Szent József évet a család témájával kötöttük össze. A család és Szent József alakja körbe lengte programjainkat, megjelentek az egyes helyszíneken, feladatokban (pl.: túraállomásokon, kézműveskedésen, csapatinduló írásakor, esténként a család értékét hangsúlyozó mesékben, mesterségekkel és foglalkozásokkal kapcsolatos szólásokban, közmondásokban…)

A lelki egészség, kiegyensúlyozottság szempontjából a társaknak igen fontos szerepük van. A tábori napok programjai, a közösségi együttlétek remek lehetőséget adnak a szociális kompetenciák fejlesztésére, a kapcsolatok erősítésére.

Észrevétlenül „tanulunk”, gyakoroljuk a felelősségvállalást, megbecsüljük egymás munkáját, elsajátítjuk a környezet- és természetvédelem alapjait…

A sok-sok nevetés, az izgalmas elemlámpás éjszakai túra, a sok-sok élmény mindenki számára feledhetetlen marad. Mi nevelők is élveztük a táborozás minden percét, bármilyen fárasztó is volt, hiszen a gyerekek lelkesedése és jókedve által mindig feltöltődtünk.

Semmilyen egészségügyi probléma nem merült fel sem a gyerekek, sem a kísérő felnőttek körében.

Az előző évekhez képest új helyzet volt, hogy az étkezést csak úgy lehetett megoldani, hogy egy gyöngyösi étteremből kellett a táborba szállíttatni a reggelit, az ebédet és a vacsorát. A tábor konyháját főzésre használni sajnos nem lehet. Bízunk benne, hogy minél előbb sor kerül a korszerűsítésre, felújításra, mert ez a megoldás tovább növelte, nehezítette a táboroztató nevelők munkáját. Az étkeztetés íly módon való megoldása természetesen megnövelte a költségeket is.

Köszönjük szépen az egyházmegyétől kapott anyagi támogatást. Nagy szükségünk volt rá. Hálával és köszönettel tartozom az évek óta mindig lelkesen segítő kollégáimnak is.

vissza