Óriási sikereket értek el a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola sakkozói a 2016-2017-es

2017.07.10.

Márciusban múlt 2 éve, hogy elkezdődött a sakk-kör az iskolában, és ebben a tanévben már sikert sikerre halmoztak a gyerekek.

Kevés olyan iskola van az országban, amelynek az alsós fiú és leány, valamint a felsős fiú és leány csapata is országos döntős helyet tudhat magáénak, de nekünk sikerült ezt a bravúrt véghez vinni! Így mind a 4 csapatunk szerepelhetett az országos döntőn Szombathelyen. A legfényesebb sikert közülük az alsós lányok érték el, akik a megyei döntő fölényes megnyerése után a szombathelyi országos döntőben 27 csapat közül a második helyen végeztek Akantisz Nóra, Mikus Miléna, Tóth Lili, Kenyó Zsófia összeállításban!

            A másik legkiemelkedőbb siker Tóth Lili nevéhez fűződik, aki Miskolcon országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett. Lili a megyei és az országos döntőkön 28 győzelem és 2 döntetlen mellett veretlen maradt!

Egyéniben szintén országos döntős volt Kenyó Zsófia, Turbucz Tímea és Kiss Levente, valamint csapatunk jó néhány tagja csak hajszállal maradt le a döntőbe jutásról.

A különböző országos korosztályos versenyeken egész évben remekeltek a gyerekek, számtalan érmet szerezve. A Pest megyei versenysorozaton is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, s a legjobb csapatnak járó kupát is mi, nagykátaiak nyertük!

            Az őszi Kapuvári Király Kupa 4 fős csapatversenyében elért első és harmadik helyezés után azt hittük, ezt már nem tudjuk felülmúlni. Ehhez képest a tavaszi megmérettetésen a kupa történetében egyedülálló módon, a dobogó mindhárom fokán a mi csapatunk végzett. Emellett persze egyéniben is rengeteg érmet és kupát szereztünk.

Az egész év során kiemelkedően sakkozók névsora: Tóth Lili, Besenyi Dániel, Jandó Anna, Kenyó Zsófia, Gulyás Dénes, Udvari Tamás, Böszörményi Gergő, Kiss Levente, Turbucz Tímea, Mikus Máté, Bors Gergő, Akantisz Nóra, Olajos Anna és Udvari Mátyás.

            A sakk szakkörre péntekenként 40-50 fő közötti gyermek jár, de jó néhány alkalommal ennél is többen gyűltünk össze. Legnagyobb örömünkre sok lány játékosunk van, akikből sikeres csapat formálódhat hosszú évekre előre.

            Köszönetünket fejezzük ki a tanároknak és Dr. Molnár István igazgató úrnak, hogy a szombathelyi, miskolci, kapuvári és a hajdúböszörményi versenyeinket is támogatta az iskola és az iskola alapítványa. Szintén köszönetünket fejezzük ki a város vezetésének, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogatja a tevékenységünket, valamint a szülőknek, akiknek szintén fontos szerepe van a sakkcsapat sikerében és működésében.

            Szeretettel várjuk szeptembertől is szakkörünkbe a gyerekeket, akikhez reményeink szerint sok tehetséges kis elsős fog csatlakozni, akikkel együtt folytatjuk az idei sikereket!

            Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az országos szintű versenyeken eredményesen képviselhetjük városunkat és a Váci Mihály Katolikus Általános Iskolát.

 

 

 

 

Társi Miklós

szakkörvezető

vissza