Országos Anya-Nyelv-Csavar Verseny 5-6. osztályosok számára Időpontja: 2021. november 25.

2021.11.30.

A sikeres iskolai forduló után izgatottan vártuk, hogyan, milyen módon rendezi meg a ceglédi katolikus általános iskola az országos fordulót.

Végre megérkezett a várva-várt ímélüzenet, miszerint az országos fordulót is online rendezik, de a Meet alkalmazás segítségével láthatjuk is egymást, illetve Kahoot-ozni fogunk.

Izgatottan vártuk mind a négyen, hogy csütörtökön 13 órakor megmérkőzzünk a helyesírás, nyelvhelyesség témakörében kortársainkkal.

Egy laptop segítségével versenyeztünk. A bejelentkezés zökkenőmentes volt, vidám integetéssel köszöntöttük a zsűrit és a többi csapatot.

Bejelentkezett: Mezőtúr, Békésszentandrás, Vác, Gödöllő, Ajka, Cegléd, Szentendre is. Nagy városok, nagy nevek, a korábbi években Vác csapata megszorongatott minket, tehát tartottunk tőlük.

Az ünnepélyes köszöntő után kezdetét vette a Kahoot-játék.

Összesen 75 kérdésre kellett válaszolnunk. Volt igaz-hamis feladatsor, persze angol true or false táblácskát nyomkodtunk a játék idegen eredete miatt.

Szólások és közmondások erdejében jártunk, a nyelvújítás szavainak jelentését kellett megvizsgálnunk. Anagramma nehezítette a személyek kitalálását, szavak jelentését fejtegettük, képek, ábrák elemzésével foglalatoskodtunk, betűrendbe soroltunk.

Mindezt persze villámgyorsan, hiszen az idő jelentősen befolyásolta a helyezést.

A játék hevében persze sokat nevettünk. Egy-egy elsietett klikkelés hátrébb csúsztatott bennünket, de a végjátékban hibátlan teljesítménnyel és szuper gyorsasággal a második helyre küzdöttük fel magunkat!

Nagyon jó élmény volt!

Köszönetet mondunk felkészítő tanárainknak: Babinszkiné Karczub Mária és Szalóki Krisztina tanár néniknek.

A II. helyezett nagykátai csapat:

Ambrózi Réka, Borhi-Bodócs Boglárka, Gulyás Gergely, Szarvas Nóra

6. osztályos tanulók

vissza