• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Országos Kazinczy-verseny 2022. március 25-27-ig

2022.04.04.

Lehetőségem volt részt venni a Dunától keletre fekvő megyék általános iskolás, valamint a hat-és nyolcosztályos gimnáziumok általános iskolás korú tanulóinak rendezett Szép magyar beszéd versenyen, melyet Kisújszálláson rendeztek az idén is.

Korábban két fordulón kellett továbbjutnom: az iskolain és a körzetin.  Számomra igazából nem is csupán verseny volt ez a mostani, hanem a megmérettetés mellett egy háromnapos kirándulás. Nagyon jó programokon vehettem részt, mint például: zenés est, táncház, városnézés.

Az első napon a regisztráción kellett kihúznom a szereplésem sorszámát. Olyan szerencsés voltam, hogy az egyes számot kaptam, így elsőként szerepelhettem.  A városházán megtartott ünnepélyes megnyitó után kezdetét vette a verseny. Az első fordulón azt a szöveget kellett felolvasnom, amit felkészítő tanárommal begyakoroltam. Három fős zsűri elé kellett kiállnom. Neves nyelvészek hallgattak meg. Bevallom azért egy kicsit izgultam. Aznap este vacsora után elmentünk a Vigadóba, ahol megzenésített verseket hallhattunk.

Másnap korán reggel ismét a városházán kellett megjelennünk. A verseny előtt és közben még a mosdóba is csak kísérettel lehetett kimenni, illetve elhagyni a termet. Miután megkaptam a számomra ismeretlen szöveget, 15 percem volt átolvasni, tanulmányozni azt. Utána szintén ki kellett állnom a zsűri és a kísérőtanárok, szülők elé.

 Délután a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tartottak nekünk kiselőadást, majd egy műveltségi vetélkedőn vettünk részt. Ezek után városnézésre mentünk, majd szabad program következett; a helyi fürdőben lehetett eltölteni pár órát. Szombat este nagyon jó hangulatú táncházba mentünk.

Vasárnap került sor az értékelésre és az  eredményhirdetésre. Bronz-fokozatot értem el, mellyel mondhatni, elégedett vagyok.  Nagyon jól éreztem magam, egy hatalmas élmény volt számomra. Barátokat is szereztem, csak sajnos kicsit messze laknak, viszont a kapcsolatot tartjuk.

Ezúton is szeretném megköszönni Nagy Zsuzsanna tanárnőnek a felkészítést és a támogatást. ????

Gallai Anna 8/c

vissza