Osztálykirándulás az 5.c osztállyal

2018.05.23.

2018. május 16-án, szerda reggel az iskola parkolójában gyülekeztünk, és izgatottan vártuk a buszt, ami Budapestre szállított minket.

   Utunk első állomása a Millenáris Park volt, ahol részt vettünk a Láthatatlan kiállításon. Kis csapatokra osztódva először megismerkedtünk a Braille írással, a vakok és gyengénlátók írásával. Megvásárolt jegyeinkre írógépen mi magunk is írhattunk. Ezután egy vak kísérő -esetünkben János- bevezetett minket egy sötét folyosóra, ahol egy ház, lakás berendezései között tapogatóztunk, s ezáltal ismerkedtünk meg a vakok életvitelével. Megtapasztalhattuk, milyen érzés egy vak ember számára a forgalmas úttesten való áthaladás vagy egy főzés lebonyolítása, és sok más érdekességet megtudtunk kísérőnktől.

A kiállítás végeztével megebédeltünk, és élményekkel gazdagodva meséltünk egymásnak a kalandos programról.

            Ezt követően a Cyberjump nevű trambulinparkba érkeztünk. Rövid eligazítás és bemelegítés után két óra állt a rendelkezésünkre, hogy kimozoghassuk magunkat. Sok izgalmas pálya volt: átvergődhettünk egy mini ninja warrior pályán, toronyból ugorhattunk le egy érdekes felületre, de trambulinon kidobózhattunk hatfős csapatokban, és még számos más lehetőségünk nyílt az ugrálásra.

            Fantasztikus nap volt, amit szüleinkkel és osztályfőnökünkkel, Aszódi Csaba tanár úrral tölthettünk. Boldogan és fáradtan érkeztünk haza Nagykátára.

Alig várjuk a következő osztálykirándulást...!

 

                                                          Akantisz Nóra

                                                                        5. c

 

vissza