PÁLYÁZAT AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL

2020.10.07.

Október 4. Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének ünnepe, és 1931-től fogva e jeles nap lett az állatok világnapja is.

Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora veszély fenyegeti élővilágunkat, s mi ezen a napon mind a vadon élő, mind a házi állatok iránti felelősségre igyekeztünk felhívni a gyerekek figyelmét. Hiszen mindegy, hogy földön, vízben vagy a levegőben élnek: felelősek vagyunk értük! A legegyszerűbb napi döntéseink is befolyásolhatják a jövő alakulását, s ha azt szeretnénk, hogy a jövőben is legyenek állatok mellettünk, vigyáznunk kell rájuk!

Ezzel a céllal indítottuk útnak pályázatunkat az alsó tagozaton. Arra kértük őket, hogy kreatív alkotásokon keresztül mutassák meg nekünk, mit jelentenek számukra az állatok, melyek kedvencek, milyen környezetben élnek, hogyan vigyáznak rájuk.

Nagyon sikeres volt a pályázat, megmutatta mennyire átérzik a gyerekek a téma fontosságát. Több mint 100 pályamunka érkezett, a legkisebbek rajzától kezdve, a nagyobbak egészen különleges tárgyi megformálásáig. Valamennyi alkotást oklevéllel jutalmaztuk, és az elkészült alkotásokat a tornateremben megrendezett kiállításon nézhették meg a gyerekek. A legkiemelkedőbb munkákat  készítő gyerekek könyvjutalmat is kaptak:

Buza Imola 1.a

Sőrés Laura 1.b

Gulyás Amira 1.c

Dudás Liza 1.d

Ollé Hanna 2.b

Szabó Anna 3.a

A teljes 3.b osztály

A teljes 3.c osztály

Treitl Erik 4.b

Gábor Nikolett 4.c

Szeretettel gratulálunk mindenkinek!

 

vissza