Parkosítás a Zárda utcában

2016.10.19.

Nagy munkába fogtunk iskolánk alsó tagozatán a Zárda utcai épület udvarán 2016. október 14-én egy naposnak induló péntek reggelen.

Egy régóta dédelgetett tervünk megvalósítására nyílt lehetőségünk, mégpedig iskolánk udvarának parkosítására, szebbé tételére. Természetesen ez is, mint oly sok más, csak összefogással valósulhatott meg. Sok ember, vállalkozás és intézmény felajánlása tette lehetővé, hogy a most még talán kicsit poros udvarunk jövő tavaszra gyönyörű zöldben ragyogjon, s a most elültetett fácskák, ha árnyat még nem is adhatnak, de néhány év múlva reméljük ez is elérkezik majd!

Éppen ezért a honlapunk adta lehetőségeket is kihasználva szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki munkájával, felajánlásával segítette a parkosítási munkákat:

-         Post Tamásnak és a Tempo Kft-nek, akik az udvari kerítés nádszövetének felújításához a nádat felajánlották.

-         Mihoc Valerián atyának és az ifjúsági hittanosoknak, akik utcai kerítésünket lefestették.

-         Akantisz Miklósnak és a Városgazdálkodási Szervezetnek, akik a 90 db évelő cserjét, és az 5db virágzó kőrisfát adományozták iskolánknak és természetesen az elültetésükhöz szükséges humuszt is rendelkezésünkre bocsájtották. Mindezek kiszállítását is ők oldották meg számunkra.

-         A Maróti Díszfaiskolának Tóalmásról. Az ő általuk felajánlott futónövények, jövő tavaszra reményeink szerint szebbé teszik majd a focipályánk melletti, jelenleg még nem túl látványos felületet.

-         Szántai János szülőnek, akinek segítsége és szakértelme nélkül mindezt nem tudtuk volna megvalósítani. Ő és segítője egy egész munkanapot áldoztak arra, hogy iskolánk udvara minél előbb megszépüljön! Köszönjük ezt Neki!

-         A Suba Kertészetnek, Fehérné Fábián Katalinak, akitől virágzó évelő növényeket kaptunk, mellyel az egynyári növények helyét ültettük be.

-         Természetesen kollégáink is tevékenyen részt vettek a munkálatokban, ástak, ültettek, locsoltak, rendezték a terepet. Köszönjük Kisné Bognár Mariann, Darvas András, Brindzik Attila és Göblyös Béla munkáját!

Az egész napos munkálatok közben jó volt látni és tapasztalni mennyire örülnek a gyerekek a változásoknak. A nagyobbak már tevékenyen szerettek volna részt venni benne, így örömmel hordták a vizet, locsolták a frissen elültetett növényeket. A legszebb azonban talán mégis az volt, amikor az egyik kislány az egész nap lényegét így fogalmazta meg: Az iskoláért tesszük!

Nagy szeretettel köszönjük meg még egyszer mindenki segítségét, munkáját és felajánlását!               

                                                                          Juhosné Révész Erzsébet

                                                                                      igh.

Képeket ide kattintva galériánkban találja.

vissza