• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Püspök atya látogatása iskolánkban

2019.11.12.

Egyházmegyénk főpásztora, Marton Zsolt 2019. november 5-én Nagykátán járt

ahol részt vett iskolánk védőszentjének, Szent Imrének tiszteletére rendezett ünnepségen, és szentmisét mutatott be a nemrégen felújított Szent György plébániatemplomban. 10 órakor dr. Molnár István, az iskola igazgatója köszöntötte az egyházmegye nemrég kinevezett főpásztorát. Püspök atyának az iskola logójával díszített nyakkendőt adtak át Juhosné Révész Erzsébet és Czakó István igazgatóhelyettesek, amivel az intézmény tiszteletbeli diákjává fogadták. Igazgató úr röviden összefoglalva ismertette az intézmény történetét a katolikus iskolává válástól napjainkig.

A 2012. szeptember 1-jén katolikus iskolaként első tanévét kezdő Váci Mihály Katolikus Általános Iskola védőszentjének Szent Imrét választotta. Azóta minden évben november 5-én felidézzük a szent életű herceg alakját, neveltetését, a kereszténység melletti szilárd elkötelezettségét, mély hitét, a kort, amelyben élt és ahogy az uralkodására készült. Az idei évben mindezeket a fölső tagozatos színjátszó szakkör elevenítette meg ünnepi műsorában. Segítségükre voltak még a 7. és 8. osztályok tehetséges tanulói is. Előadásukat a néptáncosok ideillő tematikus tánca színesítette. A műsort készítette és betanította Tóthné Hegyesi Erika. Az előadás színvonalát az iskola énekkara egyházi népénekekkel és Leonard Cohen Hallelúja című dalával emelte. A kórust betanította és vezette  Horváthné Szolovjov Zsuzsa.

A műsort követően Tóth András kanonok, esperes-plébános, az iskola lelki vezetője meleg szavakkal köszöntötte püspök atyát megköszönve, hogy a beiktatását követő sűrű teendői mellett elfogadta meghívásunkat. Majd felkérte az ünnepi szentmise bemutatására.

A váci megyéspüspök a liturgia elején megköszönte a műsorban szereplő tanulók és felkészítő tanáraik munkáját. Szeretetteljesen emlékezett vissza a Nagykátán eltöltött egy évre, hiszen 1999 őszén kezdte meg a plébánián kápláni szolgálatát és az iskolában a hitoktatói tevékenységét.

Homíliájában interaktív módon szólt az iskola tanulóihoz, kérdéseket tett fel nekik. A gyerekek lelkes válaszukkal kapcsolódtak be tanításába, amely arról szólt, hogyan válhatnak Szent Imréhez hasonlatossá, hogyan lehet hite és élete követendő példa mindenki számára. A herceg olyan gyermek volt, aki mindenben követte szülei, majd nevelői tanácsát; mindent elkövetett, hogy tudását tökéletesítse; szeretettel fordult embertársai felé. A főpásztor külön kitért a tisztaság erényére és az alázatosságra, arra, mennyire fontos a mai ember életében is, hogy örömmel végezze mindenki a reá bízott feladatokat, s igyekezzen jól, tisztán és szeretetben élni. A szentmise liturgiájában énekes szolgálatot láttak el az iskola gitárosai Koncz Bernadett vezetésével.

Zsolt püspök a nap további részét az iskola falai között töltötte. Megtekintette az iskola mindazon fejlesztéseit, melyek az elmúlt években történtek, örömét fejezte ki aziránt, hogy az elmúlt 20 évben nagyon sokat változott, alakult, szinte megújult az intézmény nemcsak külsejében, hanem a katolikus értékek melletti elkötelezettsége által lelkiségében is. A séta közben felidézte a Nagykátán töltött első kápláni évének kedves emlékeit. Benézett azokba a tantermekbe, ahol első hittanóráit tartotta, maga is pedagógus lévén, érdeklődött a helyi pedagógusoktól a nevelés-oktatás mindennapjairól, átérezve annak szépségeit és nehézségeit egyaránt. A látogatás jó hangulatú közös ebéddel zárult.

Szöveg: dr. Molnár István

Fotó: Csík Krisztián és ifj. Urbán László

vissza