• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

RÖPISEK SIKEREI

2019.12.17.

2019.december 15- én Gödöllőre utaztunk, ahol részt vettünk az országos szupermini bajnokságon.

40 csapat regisztrált erre a helyszínre. Délután kezdtük a versengést. 4 mérkőzést játszottunk..

 Ebben a korosztályban mostantól nem számolják a pontokat, hanem időre játszanak a gyerekek. Egy meccs kétszer 15 percig tart. Az első mérkőzésen a szegedi fiúkkal kerültünk össze. Egy nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk. A másik három mérkőzésen a Kispest,  a Fésüs Röplabda Akadémia és a Globe Sport SE csapatai ellen  simán nyertünk. Természetesen a gyerkőcök szeretnék tudni, hogy hogyan alakul a mérkőzés állása, ezért számoljuk a pontokat.
Nagyon meg vagyok elégedve  lányokkal. Szinte mindent megcsináltak, amit edzésen gyakoroltunk, és amit kértem tőlük. A rengeteg jó nyitásnak  és  nyitásfogadásnak nagyon örültem. A támadásban  még van hová fejlődünk. Ez volt az év utolsó tornája.
Köszönöm a munkájukat és a szülőknek is a támogatást. 
Györéné Iványi Andrea

vissza