2023.06.12.
Június 9-11-ig rendezték meg Békéscsabán a III. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjét.
Hónapok óta több fordulón keresztül jutottunk el az ország legjobb 8 iskolai röplabda csapata közé.
Két csoportba sorsolták a résztvevőket. Az „A” csoportba került: Békéscsaba, Szombathely, Veszprém és Gógánfa.
Mi a „B” csoportba; Nyíregyháza, Taksony és Miskolc csapata mellé. A csoportokban mindenki játszott mindenkivel, ún. körmérkőzést.
Az utolsó helyen végzők már csak a 7. és 8. helyért játszhattak. Mi a 3. helyen végeztünk a csoportban, Miskolcot legyőztük, de ez semmit nem jelentett, hiszen kezdetét vette a keresztjáték.
Csoport harmadikként a másik csoport 2. helyezettjével kerültünk össze, ez Szombathely volt.
Óriási extázisban, 3:0- ra nyertünk. Sajnos a folytatásban ismét a Nyíregyházával kellett megmérkőznünk, ezt a mérkőzést pedig elvesztettük, így az esélyt is a döntőbe jutásra. Már csak a 3., illetve 4. helyért játszhattunk. Az ellenfelünk a hazai csapat volt. Békéscsaba ellen is diadalmaskodtak a gyerekek, 3:0 lett az eredmény, vagyis a 8 csapatból a 3. helyen végeztünk.
3 nap alatt 6 mérkőzést kellett játszanunk, három nyert szettig. Nagyon elfáradtak a lányok.
A csapat tagjai: Kocsi Janka, Bálint Zsuzsanna, Nagy Blanka, Czibulka Noémi, Dudás Berta, Hajnal Petra, Fejős Karina, Besenyi Barbara, Németh Laura.
Bálint Zsuzsanna különdíjat kapott.
Köszönjük az iskolának az anyagi támogatást, Aszódi Csabának azt, hogy összefogta a csapat egyik felét, hiszen a többiekkel hétfőtől szerdáig Zánkán voltunk osztálykiránduláson, pénteken délelőtt pedig már játszottunk. Így a felkészülésünk sem volt zökkenőmentes.
Gratulálok a lányoknak!
A fontos meccseken a külvilágot kizárva, óriási lelkesedéssel játszottak. Sok új baráttal, rengeteg felejthetetlen élménnyel tértünk haza. A csapat nagy része 6 velem töltött év után Jászberényben folytatja az edzéseket és a versenyzést - már gyermek korosztályban. Gyönyörű befejezése volt ez az eredmény ennek az időszaknak.
Györéné Iványi Andrea
testnevelő-edző