• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Szakmák éjszakája

2017.04.23.

Április 21-én néhány hetedikes diákunkkal a Szakmák éjszakája elnevezésű rendezvényen vettünk részt a Ceglédi SzC Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája épületeiben.

A program fél ötkor kezdődött az intézmény Csonka közi udvarában. A környékbeli településekről buszokkal érkeztek a diákok és kísérőik. A mi csoportunkat Kiss Krisztián, testnevelés szakos tanár kísérte végig a délután és az est folyamán. Közben néhány nevelő még csatlakozott hozzánk, és sokféle információt megtudhattunk a középiskolában folyó képzésről.

Először a régi tűzoltóság épületében a festők mutatták be tudásukat, majd az asztalosoknál digitális bemutatót láthattunk a fáról, a fa megmunkálásáról. A gyakorlatban 3 diák dolgozott a gépeken. A termékekből ajándékokat is kaptunk: edényalátétet és nyakláncot. Ezután kőműves-tanulók falaztak és burkoltak. A folyosón a nagykátai DSSmith kedvébresztő asztalánál diákjaink kérdezhettek a gyárban folyó munkáról, az oda szükséges képesítések megszerzéséről. Ajándékokban itt sem szűkölködtünk: tollakat, strandlabdákat, édességet kaptunk.

A három helyszín után autóbusszal vittek bennünket a régi Telefongyár épületébe, ahol a CNC technológiával ismertettek meg bennünket. Számítógép által vezérelt korszerű berendezések működését láthattuk.

Ötödik helyszínünk a Korpusz udvar volt, vagyis a SPAR elnevezésű áruházlánc nagykátai boltja. Itt a tanműhelynek berendezett helyiségben Héjja Andrásné és lánya fogadott minket. Családi vállalkozásban 4 üzletet irányítanak, így hitelesen vezethettek be a kereskedelmi szakmák rejtelmeibe.
A rövid előadást kis vetélkedő követte: a nagykátai és tápióbicskei diákok csapatának időre kellett beárazniuk a polcok áruit.

Sajnos nem a mi csapatunk nyert, de ezt hamarosan feledtette a zsíros kenyér és üdítő, mellyel vendégül láttak a dolgozók. Innen oklevéllel távoztuk, s hamarosan újra az iskolában találtuk magunkat.
Először a Clarion
Hungary Kft. képviselői mutatták be a gyár termelői tevékenységét, majd alkalmunk nyílt néhány kevésbé bonyolult gép működésének kipróbálására.
Majd egy másik tanteremben a BKV Zrt. munkatársai meséltek a cégnél végzett munkájukról. Itt névjegytáblát, kulcstartót
fabrikáltunk, s bonyolult szerkezetek szétszedésében versenyeztünk.

Végül az iskola igazgatója, Fehérvári Károly hangulatos előadásban foglalta össze az intézményben folyó elméleti és gyakorlati szakképzést.

Felhívta a diákok figyelmét a bekerülés feltételeire, a szakmaszerzés lehetőségeire. Különösen a hiányszakmák iránt keltett érdeklődést.
Mi pedig véleményt mondhattunk, javaslatot tehettünk a rendezvénnyel kapcsolatban.
Végül megköszöntük a szakmai tájékozódás lehetőségét.

Hasznosnak ítéltük ezt a látogatást, hiszen nagyon ritkán van arra alkalom, hogy szinte teljes betekintést nyerhessünk a városunkban működő oktatási intézmény működésébe, a pedagógusokkal való beszélgetések során pedig megoszthattuk tapasztalatainkat, örömeinkről és gondjainkról is beszélhettünk. Jó lenne a két iskola közötti együttműködést fejleszteni, hiszen nagy szükségünk lenne jó szakemberekre településünkön.


vissza