SZÉP MAGYAR BESZÉD - KÖRZETI FORDULÓ

2018.02.02.

A Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd verseny” területi fordulóját a Szolnoki POK felkérésére 2018. február 2-án rendeztük meg iskolánkban.

 Az idén is szép számmal jelentkeztek tanulók erre a megmérettetésre. 10 iskola 27 diákját dr. Molnár István üdvözölte, majd Szécsényi Enikő 8. c osztályos diákunk  Horváth István: A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta. A megnyitó után a tanulók két korcsoportban versenyeztek a megtisztelő első helyezésért. Mint az elmúlt években, a zsűri tagjai most is a Szolnoki POK magyar szaktanácsadói voltak, akik a verseny után a hasznos gyakorlati tanácsok mellett dicsérettel és elismeréssel szóltak a diákok teljesítményéről, a pedagógusok felkészítő munkájáról. Iskolánk minden tanulónak emléklapot, a győzteseknek emellett oklevelet készített,  a helyezettek természetesen értékes könyvjutalomban is részesültek.

Eredmények az 5-6. osztályosok körében:

  1. helyezett lett, így az emlékbizottság díszoklevelet kapta Bognár Bence, az úri általános iskola 6. osztályos tanulója. Felkészítője: Pap Éva
  2. helyezést ért el Kulcsár Bálint, iskolánk 6. b osztályos tanulója. Felkészítője: Babinszkiné Karczub Mária
  3. Varga Elizabet, aki a tápiósági általános iskola 5. osztályos diákja. Felkészítője: Tóthné Ónódy Nóra

A II. korcsoport győztesei:

  1. Győri László Zsolt, az úri általános iskola 8. osztályos tanulója. Felkészítő: Pap Éva. Zsolti képviseli majd kistérségünket a háromnapos  országos versenyen Kisújszálláson. Ezúttal is gratulálunk teljesítményéhez, sikeres felkészülést kívánunk neki.
  2. Deme Eszter, a tóalmási iskola 8. osztályos tanulója. Felkészítő: Erdeiné Csomor Katalin.
  3. Juhász Dóra, az úri általános iskola 7. osztályos tanulója. Felkészítő: Pap Éva.

 

 

vissza