Utolsó osztálykirándulásunk

2016.10.16.

Ópusztaszerre indultunk.

Utolsó osztálykirándulásunk

Október 7-én reggel már mindenki izgatottan szállt fel a buszra. Ópusztaszerre indultunk.
A Történeti Emlékparkban első programként nemezgolyót készítettünk. Egy jurtában várt minket egy fiatal, kornak megfelelően öltözött lány, aki bemutatta a nemezelés művészetét. Ezután a Feszty-körképet tekinthettük meg, ahol belecsöppentünk a honfoglalás korába. Hihetetlen és fantasztikus látvány volt!
Tovább sétálva megérkeztünk az „Oskolához”, ahol a régi idők iskoláját mutatták be egy tanórán. Egy kis szabadidő következett, amit a skanzen bejárásával töltöttünk. Ezután indultunk Kiskunfélegyházára, a szállásunkra. Városnézés és pizzázás után mindenki elfoglalta a helyét a kollégiumban, s  Melinda néni bejelentette, hogy éjfélig „hangoskodhatunk”. Mi ezt ki is használtuk 2-ig!
Gyorsan eljött a napfelkelte, s miután megreggeliztünk, elpakoltunk a szobákban, már indultunk is tovább Kecskemétre.
Itt megnéztük a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című kalandfilmet a moziban, ami nagyon izgalmas és szórakoztató volt. Várost néztünk, betértünk egy csodaszép templomba, kicsit plázáztunk, majd elindultunk megebédelni. A szélmalomból átalakított csárda érdekes volt, az étel pedig nagyon finom és rengeteg.
Hazafelé a buszon mindenki a véget nem érő élményeit mesélte, amit egy utolsó cukrászdázás szakított meg.
Nagyon szuper és élményekben gazdag kirándulás volt. Köszönjük szépen Melinda néninek, hogy lehetővé tette ezt a két fantasztikus napot számunkra.


Perjési Petra, Gazdag Annamária 8.a

vissza