Védőszentünk : Néri Szent Fülöp

2017.10.21.

Az alsó tagozaton minden osztálynak van egy választott védőszentje.

 Mi, a 4.c osztály tanulói osztályfőnökünk (Szabóné Urbán Ildikó néni ) segítségével egy kis műsort állítottunk össze védőszentünk Néri Szent Fülöp életéről, cselekedeteiről.

2017. október 2-án az 1. és 2. évfolyamnak, 2017.október 9-én reggel a 3-4. évfolyamnak mutattuk be előadásunkat. Korhű ruhákban, interaktív imádságokkal, énekekkel, dramatizálással, képek vetítésével, filmbejátszással tettük élményszerűvé a bemutatást. Védőszentünk nagyon sok példaértékű cselekedetet tett életében. Segítette a szegényeket, kórházi betegeket látogatott meg, felkarolta az utcán csellengő gyerekeket. Nagyon örülünk, hogy osztályunknak  ő lett a védőszentje. Sok jó tulajdonságot tanultunk tőle: kitartást, segítőkészséget, szeretetet, bűnbánatot, hitet, engedelmességet, önbecsülést, vidámságot, alázatot, megfontoltságot.

„ Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csudálatosan izzóvá tette!”

4.c osztály tanulói

 

vissza