• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Vendégeink voltak a vajdasági diákok

2017.12.04.

2017. december 4-én Csantavérről érkező tanulók látogattak el iskolánkba.

A délelőttöt a Zárda utcai épületben, kisiskolások között töltötték. Megismerkedtek az alsó tagozatosokkal, majd karácsonyváró műsorukat mutatták be. A tízórait követően a Vadász utcába érkeztek, ahol bekukkantottak néhány órára. A felső tagozatosok is megtekinthették műsorukat.
Szerény ajándékkal mi is kedveskedtünk vendégeinknek;irodalmi összeállítással, énekléssel és csokimikulással köszöntük meg, hogy velünk töltöttek néhány órát.

Ebéd után a Nagykátai Fürdőház melegvizes medencéit élvezhették  a diákok és kísérőik.Késő délután pedig hazafelé vették útjukat.

Örömmel töltött el bennünket, hogy határontúli magyar fiatalokkal ismerkedhettünk meg ezen a napon.

Juhász Gréti 6.c

vissza