• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Zárda u.5.

    Zárda u.5.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

  • Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

    Bajcsy-Zsilinszky utca 36.

Vers -és prózamondó verseny Cegléden

2019.03.26.

Március 21-én, immár tizedik alkalommal került megrendezésre a vers- és prózamondó verseny angol és német nyelvből Cegléden, a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában.

 Iskolánk idén újra benevezett az eseményre. Tanulóink három korcsoportban,(3-4, 5-6, 7-8. osztályban) két kategóriában (vers és próza) mérhették össze tudásukat.

 

Negyedikeseim lelkesen készültek, elszántan tanulták a verseket. Múlt hét csütörtökön, szikrázó napsütésben, izgalommal telve indultunk Ceglédre. Kovácsné Jakab Anikó kolléganőm kísérte a németes diákokat.  A regisztrációt követően rövid műsorral kedveskedtek a házigazdák.

Tíz általános iskola közel száz tanulója mérte össze tudását.

Mivel előzetesen a verseny szervezői felkértek, hogy vegyek részt a zsűrizésben, így számomra még tartalmasabb volt a verseny.

Lehetőségem nyílt meghallgatni a harmadik-negyedik osztályosok előadását. Komoly ellenfelekkel kellett tanulóinknak megküzdeni, és annak ellenére, hogy a versenyzők nagy része emelt óraszámban tanulja az idegen nyelvet, mégis szép eredményeket értünk el.

Külön büszkeséggel tölt el, hogy negyedikeseim, akik mindössze fél éve tanulják a nyelvet, dobogós helyezést értek el. Negyedik osztály vers kategóriában Tóth Lili 3.helyen végzett.

Próza kategóriában Balog Edina szintén 3. lett.

Ötödik osztály vers kategóriában Basa Nelli szintén 3. helyezett lett. (Ő Nagy Zsuzsa tanítványa.)

Gratulálunk a többi résztvevőnek is, akikre szintén büszkék vagyunk.

Mészárosné Varga Katalin

vissza