HATÁRTALANUL! HAJÓS KALAND A DÉLI VÉGEKEN
A Váci Mihály Katolikus Általános Iskola 7.b osztálya sikeresen pályázott még tavaly decemberben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél a Határtalanul! program keretében. A Csillagösvény Utazási Iroda állította össze az útitervet, szervezte a szállásokat és a honismereti vezetőt. A sikeres pályázat nemcsak magát a kirándulást jelenti, hanem előtte és utána is több feladatot kell teljesíteni itthon. Előkészítő órát tartottunk, a gyerekek PPT-ket készítettek, hogy ne teljesen tudatlanul érkezzünk Szerbiába. Hazaérkezve a Magyarság Háza szervezésében rendhagyó órán Veres Emese Gyöngyvér mesélt nekünk a Délvidék néprajzáról. Majd értékelő órán idéztük vissza az 5 nap eseményeit, legvégül iskolánk diákjainak meséltük el élményeinket szóban és képekben. Lássuk sorban, milyen élményekkel tértünk vissza!
Május 30-án reggel 7 órakor indult buszunk Röszke felé. Mondhatni gyorsan, két órával később már a határon várakoztunk. Az országhatárt átlépve Faragó Zoltán honismereti vezető csatlakozott hozzánk. Első látásra megkedveltük vidám, humoros személyét, értett a gyerekek nyelvén, hisz ő maga is négygyermekes édesapa. Mindent tud a Délvidékről, és tapasztalt vezetőként azt is tudja, mi érdekelheti a mai kamaszokat. Elmagyarázta nekünk, hogy miért nem idegenvezető. Mi nem vagyunk idegenek, csak egy piros vonal választ el bennünket a térképen, de lélekben semmi nem választhat el. Azt is kérte tőlünk, hogy ne kérdezzük meg, miért beszélnek olyan szépen ezen a vidéken magyarul, hiszen ők magyarok. Viszont fontosnak tartotta azt is, hogy három mondatot megtanuljunk szerbül az illendőség kedvéért: Jó napot!= Dobar dan, Viszontlátásra!= Doviđenja! Köszönöm!=Hvala. Így kezdtük délvidéki kirándulásunkat.
Dél körül már első helyszínünkre érkeztünk. Palicsnál még szemerkélő esőben sétáltunk a tó partján. Ahol hajdanában még Mátyás király fürödhetett, ma sajnos annyira szennyezett, hogy csak csónakázni, vitorlázni lehet. Délutáni programunk már Szabadkához kapcsolódott. Először Kosztolányi Dezső két szobrát hasonlíthattuk össze. Aztán a Városháza díszterme nyűgözött le bennünket, különösképpen a vitrázsai, melyeken a legnagyobb magyar királyok jelennek meg. Sétáltunk a Korzón, láttuk a Népszínházat, a kaptáros házat, majd a Raichle-palota, vagy más néven a mézeskalács ház ejtett ámulatba bennünket. Nagyon tetszettek az udvarban elhelyezett modern szobrok. A palota kerítésén kívül, szinte eldugva áll Mátyás király egészalakos szobra. Végezetül a Zentai úti temetőnél, a délvidéki magyarság siratófalánál koszorúztunk. A ’44-es magyar emlékmű egy törött szárnyú főnixmadár, a hosszú márványfalon pedig több száz ártatlanul kivégzett magyar nevét olvashattuk. Kora este első szálláshelyünk, Tóthfalu felé vettük az irányt. Kíváncsiak voltunk honismereti vezetőnk falujára, vajon milyen fogadtatásban részesülünk, hol fogunk 2 nap is éjszakázni. A 600 fős település Tóth József, falu alapítóról kapta a nevét, akinek szobrát is láthattuk a falu közepén. Szeretettel fogadtak mindenkit a családok, ennivalóban nem volt hiány, a fiúk még a helyi sportakadémia focistáival is megmérkőztek. Aztán igyekeztünk lepihenni, hiszen másnap is számos program várt ránk. A 2. napon Zenta felé vettük az irányt. Ami nekünk Mohács, az a törököknek Zenta. 1697-ben itt mértek végső vereséget a törökökre Savoyai Jenőék. A csatáról készült színvonalas kiállítás a Városháza közel 50 méter magas tornyában található. Szép kilátás nyílik a torony teraszáról a városra. Zenta központjában még jutott időnk a Réel cég kézműves csokoládéját megkóstolni. Aztán Beodrában egy különleges oldtimer múzeumot néztünk meg. A különböző gőzgépeken, traktorokon, cséplőgépeken kívül, gyűjtenek mindent, ami retro. A tárgyak szakmánként vannak csoportosítva. Órákat lehetett volna eltölteni itt, de indulnunk kellett tovább. A bánsági puszta közepén található az aracsi puszta templom, amely az 1200-as évek elején épülhetett egy korábbi templom alapjain. Bár csak romjai maradtak meg, mégis lenyűgözött mindenkit a nagysága és szép boltívei. A napot már a Tiszát átlépve zártuk. Törökbecse plébániakertjében nemzetiszín szalagot kötöttünk Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú mellszobránál, majd már Óbecsénél a Türr István zsilipet néztük meg. A fárasztó nap után még mindig volt ereje a fiúknak focizni. Este elbúcsúztunk szállásadóinktól, mert a következő nap már Belgrád felé indultunk. 3. napunk a zimonyi Millenniumi toronynál kezdődött, itt megemlékeztünk Hunyadi Jánosról. Alig vártuk, hogy láthassuk a nándorfehérvári csata helyszínét. A monumentális várból elénk tárult a Duna és a Száva összefolyása. Immár 2. koszorúnkat is elhelyeztük a csata emlékkövénél. A 30 fokos hőségben kitartóan követtük Nórit közel két órán keresztül, mindig igyekeztünk árnyékot találni, és a „selyempapucs” szó hallatán óvatosan lépdelni a csúszós köveken. A pravoszláv templom megtekintése után, felüdülést a Szent Petka forrás vize jelentett. Kitikkadva, de örömmel vettük, hogy jutott még kis szabadidő Belgrád egyik plázájára is. Abban reménykedtünk, hogy este a szállásunk légkondis lesz. És tényleg! Viminacium ókori római település romjai mellett egy szuper diákszállás található. Légkondicionált, 6 ágyas szobák vártak bennünket. A finom vacsora után, azért annyira nem voltunk fáradtak, hogy más csoportokkal ne ismerkedjünk meg. Éjfél felé az jutott eszünkbe, hogy már csak 2 nap van hátra. Mielőtt elindultunk Szerbiába, a gyerekeknek megmutattam egy részletet az Aranyember c. filmből. Itt fogunk mi is hajózni!- mondtam nekik. Ők akkor igazából nem tudták, miért vagyok ennyire lelkes. Nekem a legcsodálatosabb élmény volt, remélem, a gyerekekben is egyszer tudatosul, hogy milyen fantasztikus érzés volt a Kis és Nagy Kazán szorosokban hajózni, látni Traianus tábláját, Decebál szobrát a hegyoldalban vagy a Széchenyi emléktáblát. Szállásunkra visszabuszozva már nem sajnáltuk, hogy délelőtt csak kívülről nézhettük meg Galambóc várát, helyette viszont egy rövid gyalogtúrát iktattunk be a közeli hegyre, így mi fentről csodálhattuk a várat, sőt a Duna túlpartján, már román területen a László várát. Este nem kellett ringató senkinek, készültünk az utolsó napunkra. 5. nap Újvidék felé vettük az irányt, ami Szerbia 2. legnagyobb városa. Pétervárad erődítményének megtekintése volt az utolsó programunk. Egykor Rózsa Sándor is raboskodott a várban. Valószínűleg ő nem örült a hidegnek a kazamatákban, mi annál inkább, mert igencsak megizzasztott bennünket a séta a „részeges” órához, ahonnan gyönyörű panoráma tárult a városra. Lassan elindultunk hazafelé. Röszkén elbúcsúztunk Zoli (bácsi)tól, aki sok-sok olyan történetet mesélt nekünk, amelyek nincsenek benne az útikönyvekben, de még a wikipédián sem. Aki ilyen élményeket szeretne szerezni a diákjainak, annak ajánlom a Határtalanul! programot. Mindenképp megéri. Az útról készült videó ezen a linken érhető el:
https://youtu.be/bih2Rxmzn_o
--------------------------------------------------------------------------------
