2026. március 15.

2026.03.16.

Műsorunk a városi ünnepségen.

Március 15-ei városi és iskolai ünnepély

Vannak napok, melyek nem szállnak el, de az idők végéig megmaradnak…” (Juhász Gyula)

Ilyen nap március 15-e, amely felett nem fog az idő, és sosem porosodhat meg a történelemkönyvek lapjain, mert minden tavaszon újra és újra életre kel.

Ezen a napon a kokárdával egy ígéretet viselünk. Annak a hitnek a jelét, hogy a szabadság nem ajándék, hanem közös küzdelem, hiszen 1848 tavaszán egy maroknyi fiatal változtatta meg hazánk sorsát.

Március 13-án a városi és az iskolai ünnepélyen rájuk emlékeztünk. A költőre, aki tollat és kardot ragadott, a márciusi ifjakra, akik a kávéházak asztalaitól a csataterekig mentek; és mindazokra a névtelen hősökre, akik életüket adták azért, hogy mi 2026-ban szabadon, emelt fővel állhassunk.

Iskolánk színjátszókörének műsorával először visszautaztunk az időben. Megidéztük a csaták zaját, az ágyúk hangját, és a „lánglelkű költőnek”, Petőfinek azt a mindent elsöprő akaratát, amellyel 1848-49-ben harcba indult a haza védelmére, melyért végül feláldozta az életét is.

A műsor folytatásában a színjátszókör tagjai mai fiatalokként emlékeztek egy „rendhagyó történelemóra” keretein belül, és beszélgettek olyan fontos fogalmakról, mint a hazaszeretet, a nemzet és a szabadság.

A műsorban fellépett még a 7. c és 8. b osztályos tanulókból álló kamarakórus, akik gyönyörűen színesítették előadásunkat.

A műsor zenei vágásait készítette és a kamarakórust betanította: Horváthné Szolovjov Zsuzsa.

Az emlékező műsor forgatókönyvét írta és a színjátszókört felkészítette: Szalóki Krisztina.

Köszönjük mindazoknak, akik ezen a ragyogó napsütéses napon megtiszteltek minket figyelmükkel!

 

 

 

vissza