2023.09.27.
1993. április 4-én Bozsik Lászlóné Zsóka lelkes vezetésével és tanító társai közreműködésével megalakult a Bede Molnár Mihály Hagyományőrző Csapat.
Ekkor avatták az első hagyományőrzőket, kapták meg a város alapította Nagykáta Hagyományőrzője jelvényt.
Igen, 30 évvel ezelőtt megalakult egy csapat, amelynek tagjai részesei lehettek élő történelmi óráknak, katonai toborzásoknak, újoncok kiképzésének, számtalan felejthetetlen programnak, kirándulásoknak.
Valamennyi eseményt képtelenség lenne felsorolni, de a legemlékezetesebbekből felidézek néhányat.
1996-ban, honfoglalásunk 1100. évfordulóján a csapat küldöttei ott voltak Vereckén. A solti testvércsapat meghívására nyáron már a Duna partján sátorozott több tagunk is.
A „Rákóczi-évek a Tápió-mentén” programsorozat keretében 2004-ben szerepeltünk a Rákóczi-seregszemlén, kutattuk Nagykáta kuruc emlékeit. Jártunk Kassán a fejedelem sírhelyénél is.
Az április 4-i „kis hídi csaták” után 2006-ban először vettünk részt a „nagy” tápióbicskei ütközetben. A parasztgúnyás szereplőkből később katonai hagyományőrzők is lettek. Számuk egyre nőtt, két tagunk saját egyenruhát készíttetett.
A Fel Budára! játék gyönyörű helyszínen játszódott minden évben. A várfelderítő versenyen legtöbbször elsők voltunk.
Az ’56-os események nagykátai történéseit is kutattuk, néhány gyermek interjút készített nagyszüleivel. Kiskunmajsán koszorúval tisztelegtünk Czakó András emléktáblájánál.
Évről évre történelmi akadályversenyt szerveztünk iskolánk alsó tagozatos diákjainak.
Testvércsapatunkkal, a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapattal többször részt vettünk Cegléden a Kossuth toborzó ünnepségeken, még a televízióban is láthatóak voltunk.
Hagyományunkká vált, hogy Mindenszentek előtt együtt gyújtunk gyertyát a hősök sírjainál. A Hősök napján és a Doni-áttörés áldozataira emlékezve együtt tisztelegtünk egy-egy szál virággal.
Jártunk „Petőfi nyomában” Salgó várában, Somoskőn, a Keglevichek nyomában Pétervásárán, Szilvásváradon, Egerben.
20 km-t gyalogoltunk a Sóúton, melyen történelmi ismereteink is bővültek.
A legszebb ajándékot egy hófuvásos, hideg, járhatatlan utakról nevezetes téli napon kaptuk.
A nagykátai ’48-as honvédről elnevezett csapatunk 2013. január 19-én a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Magyar Kultúra Napja Gáláján „Örökség-serleg” kitüntetésben részesült. A cím elismerése volt az elmúlt 20 év történelmi és kulturális öröksége és hagyományainak ápolásáról, gyarapításáról szóló munkának.
A 20 éves csapatunk, a jubileum alkalmából, ünnepi műsor keretében mutatta be az elmúlt évek nevezetes eseményeit, az évek során kialakult hagyományait. Ünnepségünket megtisztelte névadónk dédunokája, Lengyel Sándorné Bede Joli néni is.
Voltak nagy veszteségeink is. Bozsik Zsóka néni a csapat elindítója, Rakó József az országos mozgalom kitalálója és Basa László tanár úr, aki a katonai hagyományőrzők vezetője volt, már nem lehet köztünk. A tanár úr halálával a gyermek katonai hagyományőrzés is megszűnt, pedig a harmadikostól a nyocadikosig fantasztikus közösségként működtünk.
Az utolsó 10 évben szakköri formában, de tovább folytatódott a hagyományőrzés most már csak a 3. és 4. osztályosok részvételével.
A történelmi hagyományőrzést kibővítettük közvetlen környezetünk, városunk és a Tápió-mente néprajzi, művészeti és természeti értékeinek megismerésével.
Megemlékezünk minden hónap jeles napjairól, népi megfigyeléseiről, népszokásairól. A jeles napokhoz kapcsolódóan az aktuális szentek legendáit is felidézzük.
Idén új hagyományt is teremtettünk, rendbe tettük a temetőben található lengyel katona sírját, és elhatároztuk, hogy ezentúl ezt többször is megtesszük.
Vetélkedők, játékok, kézműveskedések, versenyek teszik színesebbé és élményszerűbbé a foglalkozásokat.
Szerettük volna bemutatni a 30 év emlékeit egy kiállítás keretében is, de a sajnálatos tűzeset ebben megakadályozott minket, így ezzel a cikkel emlékezünk ezekre az évekre.
Továbbra is hisszük, valljuk:
„Csak a múltnak megbecsülésén épülhet fel a jelen.”
Nagykáta, 2023. jún. Illés Zsuzsanna szakkörvezető