• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

Hagyományőrzés az alsó tagozaton

2025.04.30.

A májusfa állítás hagyománya az egyik legszebb régi népszokásunk, amellyel elsősorban a természet megújulását, virágba borulását ünnepelték.

Maga a májusfa, magas, a tetején lombos fa vagy ág, amelyet a legények éjszaka vágtak ki és hajnalban állítottak fel a lányos udvarokban. A díszítéshez leginkább színes szalagokat használtak. Április 29-én a Művelődési ház dolgozónak segítségével ezt a hagyományt elevenítették fel a gyerekek. A Tápiómente Táncegyüttes ifi csapatának bemutatója után, Szívós István citerazenéje mellett megtanultunk egy igazi csujogatóst is, majd Czakóné Rita néni énekeltette és táncoltatta meg a gyerekeket. Ezt követte a játszótéren felállított gyönyörű májusfa feldíszítése a színes szalagokkal.

Szeretettel köszönjük Vámos Lászlónak, a Tápiómente Táncegyüttes művészeti vezetőjének, hogy a táncbemutató megszervezése mellett, a gyerekeket is bevonta a népszokások, a népzene és a néptánc csodálatos világába.

Köszönjük Szalainé Apró Mária ötletgazdának a szervezőmunkáját!

vissza