2025.10.29.
„Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat.
Ők élik túl, a holtak, a győztes forradalmat.”
(Tollas Tibor)
Ez a hónap két alkalommal is lehetőséget ad számunkra, hogy képzeletben visszaforgassuk az idő kerekét és a múltba tekintsünk.
Hagyományainkhoz híven október 6-án ismét megemlékeztünk az 1849-ben ezen a napon Aradon kivégzett tizenhárom hős tábornokról és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc valamennyi áldozatáról.
Iskolánk színjátszókörének tagjai egy versekből és korabeli visszaemlékezésekből álló iskolarádiós műsorral tisztelegtek a forradalom és a szabadságharc mártírjai előtt, továbbá a 8. évfolyam diákjai Ágostonné Kamasz Zsuzsanna vezetésével a városi megemlékezésen is részt vettek.
Október 22-én ezúttal kicsit szakítottunk a korábbi évek hagyományaival, és egy merőben újszerű műsorral hajtottunk fejet az 1956-os forradalom hőseinek emléke előtt. Az iskolai színjátszókör volt és jelenlegi tagjainak előadásában hallható verseknek és prózai részleteknek, melyek az akkori eseményeket idézték fel, gyönyörű keretet adtak azok a videóbejátszások és korabeli képsorok, melyek sokszor bizony nagyon megrázóan tárták elénk a forradalom eseményeit.
Örömmel kijelenthetjük, hogy a hang, a zene és a képi világ összekapcsolódása igen nagy tetszést aratott iskolánk tanárainak és diákjainak a körében, és méltó módon tisztelgett a hős forradalmárok emléke előtt.
A megemlékező műsor készítésében közreműködött Horváthné Szolovjov Zsuzsa és Szalóki Krisztina. Köszönet illeti továbbá Csík Krisztiánt, akinek köszönhetően a kész műsor minden osztályunkhoz eljuthatott.
Szalóki Krisztina

