2025.02.10.
Már többéves gyakorlatunk, hogy szeptember első napjaiban benevezünk a Kazinczy-díj alapítvány által közzétett versenyfelhívásra, azaz, hogy iskolánkban otthont adunk a Szép Magyar Beszéd szépkiejtési verseny területi fordulójának. Idén is így tettünk.
A házi versenyünket is halasztanunk kellett egy héttel az influenzajárvány miatt, a területi fordulóra is kevés létszámmal tudtak eljönni a versenyzők. Szintén betegség tizedelte soraikat.
Azért annál nagyobb szeretettel készülődtünk iskolánkban, a Váci Mihály Katolikus Általános Iskolában a humán munkaközösség tagjaival. Farmosról, Tápióságról, Szentlőrinckátáról, Úriból érkeztek versenyzők.
2026. február 6-án 14:00 órakor Czakó István igazgató úr ünnepi köszöntője és lelkesítő szavai után bemutattam a zsűri tagjait, Bolya Katalin és Stelkovicsné Kraiter Anikó magyartanárnőket, akik évek óta aktív döntnökei a Kazinczy-versenynek. Mindketten jászberényi középiskolákból jöttek.
A verseny az 5-6-os korcsoporttal kezdődött, akik az „otthonról hozott”, ún. szabadon választott szövegüket olvasták fel kitűnően.
Majd a 7-8-os diákok tették ugyanezt, utána rövid technikai szünet következett, amikor a zsűri ünnepélyesen kibontotta az alapítvány által küldött borítékot. Kiválasztották a három lehetőség közül a legmegfelelőbb „kötelező szöveget”.
A diákok egy másik teremben olvasgatták az ismeretlen szöveget, próbálták megérteni, ízlelgették a szavakat, kifejezéseket. A kisebbek Mátyás király életéről olvashattak egy részletet, a nagyobbak értekező prózát olvastak a „ne tudd meg” használatáról, igénytelenségéről.
Ha valaki úgy gondolja, hogy olvasni könnyű dolog, nem szükséges hozzá komoly erőfeszítés, hát annak ajánlom a két szöveget. De hibátlanul próbálja meg!