2025.03.18.
2009-ben szervezte meg először a művelődési ház a VÁROSI VETÉLKEDŐT. A COVID megakasztotta, de nem tudta megszüntetni ezt a fantasztikus közösségépítő játékot.
Mindig 4 csapat indul, tavaly épp visszatért a gimnázium csapata hosszú szünet után, a nyugdíjasoké pedig már pár éve átalakult a művház csoportjainak vegyes közösségévé.
A játékmester változatlanul Dr Varga Zoltán, aki kis csapatával (most épp feleségével, Andival, és Bendegúz unokájával) vezényelte a 10 órát hibátlanul.
Aki egyszer sem vett részt, vagy nem nézett bele, annak nehéz elmesélni, hogy miért is szuper ez a nap.
Mert tényleg szuper! Annak ellenére, hogy nehéz szervezni a csapattagokat, hiszen mindenki talál egy ilyen szép szombati napra elfoglaltságot. Amint elindul a versengés ez már nem fontos!
Hosszú évek tapasztalata után megállapítottuk tegnap, hogy ide CSAK AZ JÖN, AKI SZERET JÁTSZANI, AKI EMBEREKKEL KÖZÖSEN SZERET JÁTSZANI!
JÁTÉK, de verseny is! Így ezért kell egy kiváló zsűri, mint például a tegnapi is. Köszönjük a polgármester úr, Dorner Gábor évek óta tartó fővédnökségét, volt amikor ő is az ítészek között ült. Tegnap 10 órát „dolgozott” a zsűriben Juhosné Révész Erzsébet (Csöszi ), Fényes Nándor alpolgármester úr és Akantisz Miklós. Évek óta segíti a zsűri munkáját Szemők András és Magóné Marika, illetve Farkas Éva sem először volt zsűritag.
A városi művelődési ház és a könyvtár dolgozói Bori Ágnes és Szalainé Apró Mária vezetésével igyekeznek mindenre ügyelni: eszközökre, hangosításra, enni-innivalóra és a jutalmazásra.
Végül, de nem utolsó sorban, különös öröm számomra, hogy a kis csapatunk, amit hetek óta verbuválunk, ismét megmutatta, hogy milyen szépen tud együtt dolgozni; diákok, tanárok, irodai, konyhai dolgozók és szülők, támogatók. A győzelem igazi csapatmunka volt, és bár nem először történt meg ez velünk, még mindig ugyanazzal az erővel küzdünk, mintha az első lenne, hozzátéve, hogy a diákok folyamatosan cserélődnek, aki tavaly még nálunk volt, idén a gimisek vagy iparisok csapatát erősíti.
Köszönöm a másik 3 csapatkapitánynak, Simonné Nagy Vera (gimi), Dudok Andrea (ipari) Szokolics Zsoltné Tina (művház) a becsületes versengést!
JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!
A művelődési ház FB-oldalán lévő fotók megpróbálják visszaadni a hangulatát ennek a napnak.
2026 tavaszán lehet csatlakozni!
Király Ildikó
csapatkapitány