2026.03.26.
Március 24-én rendeztük meg a vers és prózamondó verseny iskolai fordulóját.
Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy ahhoz, hogy elférjünk az ebédlőben, kétfelé kellett osztanunk a versenyzőket és az őket kisérő szülőket, nagyszülőket.
Az első körben a legkisebbek, az 1. és 2. osztályosok mérették meg magukat, majd a 3. és 4. évfolyamosok következtek.
A maratoni délutánon egy pillanatig sem unatkoztunk, hiszen sok-sok kedves, humoros, időnként megható verses mesét és prózát hallhattunk. Igazán nehéz feladat állt a zsűri előtt, amikor dönteniük kellett a helyezésekről, és arról, hogy kik jutnak tovább a körzeti fordulóba.
Köszönjük a felkészítő kollégáknak és a kedves zsűrinek, Barabásné Kollár Andreának, Dr. Molnárné Fényes Juditnak és Blahúz Csillának a sok munkát!
Gratulálunk minden résztvevőknek!
Az eredmények:
1. évfolyam
Próza Tóth Marcell 1.c
Vers
1. hely Mihály zsombor 1.b
2. hely Ferenc Zoltán Attila 1.a
Palovecz Nolen Benett 1.a
Urbán Márton Benedek 1.b
3. hely Megyes Barnabás 1.c
Benedek Flóra 1.b
Kúti Laura 1.c
2. évfolyam
Próza Lukács Róbert 2.b
Vers
1. hely Csizmadia Tamás 2.a
2. hely Mészáros Hanna 2.c
3. hely Lukács Sára 2.d
3. évfolyam
Próza
2. hely Baumann Ármin 3.a
Bachmer Nolina 3.a
Vers
1. hely Sági Enna 3.b
2. hely Bálint Csilla 3.b
Horváth Lilien 3.a
Mézes Mira 3.b
3. hely Balogh Janka 3.c
Sőrés Dominika 3.b
4. évfolyam
Próza
1. hely Nagy Laura 4.b
2. hely Kállai Zsófia Julianna 4.a
3. hely Mikus Mia Éva 4.c
Vers
1. Fütyű Hunor Áron 4.b
2. hely Kalacsi Kornél 4.c


