2019.05.13.
Az idei verseny ismét sikeres volt diákjaink számára.
Az április 24-én Abonyban megtartott megyei eredményhirdetésre 6 fős kis küldöttség utazott iskolánkból. Évfolyamonként az első hat helyezett részesült könyvjutalomban az oklevél mellett. Tanulóink a kimagasló teljesítményüknek köszönhetően a következő helyezést érték el:
Lengyel Róbert 5.c 5.helyezett (felkészítő: Czakóné Kardos Ildikó)
Besenyi Dániel 6.a 3. helyezett,
Akantisz Nóra 6.c és Oldal Júlia 7.c 2. helyezett (felkészítő: Keresztesi Lászlóné)
Szécsényi Adél 5.b és Tóth Sára 7.b 1.helyezett (felkészítő: Czakóné Kardos Ildikó).
Az országos összesítés után Tóth Sára meghívást kapott az országos döntőbe, melyet május 11-én rendeztek meg Marcaliban. A közel három órás utazást követően először a megnyitó következett, majd 10 órakor a versenyzők elvonultak, hogy egy órás folyamatos számolással mérjék össze tudásukat. Míg ők dolgoztak, a kísérők is kaptak matematikai feladatokat.
11 órától kétórás várakozás következett könyvtári foglalkozásokkal. Mindenki felszabadultan beszélgetett, nevetgélt, míg elérkezett az eredményhirdetés. A hetedikes évfolyamban 16 diák indult, közülük 7-en gimnáziumok tanulói. Az első hat helyezettet szólították a díjak átvételére. Legnagyobb örömünkre Sára az előkelő 6. helyezést érte el és vehette át a díját és oklevelét. Nagy volt az öröm, hiszen két éve a 12. volt. Boldogságát és büszkeségét tovább növelte, hogy kiderült azonos pontszáma lett az 5. helyezést elért diákkal. Gratulálunk ehhez a gyönyörű teljesítményhez!
Czakóné Kardos Ildikó