Határtalanul

Királyok és fejedelmek útján Kolozsvártól Déváig, a Tordai-hasadékkal

 

           Iskolánk 7.b osztályos tanulói  2024.05.13-tól 5 napos  kiránduláson vettek részt két tanárnő  kíséretében Erdélyben. Az utazás „Határtalanul” pályázat keretében valósult meg.

        Hétfő kora reggel indult a buszunk az iskolától, majd rövid pihenőkkel a hátár átlépése után meg is érkeztünk Nagyváradra. Itt betértünk a múzeumi látvánnyal rendelkező Góbé csárdába, ahol Pápay Zoltán honismereti vezető, helytörténész mesélt a magyar őstörténet titkairól. Rövid sétát tettünk a belvárosban: Bémer tér, Szent László tér, régi magyar nemesi paloták, Fekete Sas Palota, Városháza és Körös-part.

Utunkat a gyönyörű Királyhágón keresztül folytattuk Körösfőre, ahol megnéztük a 4 fiatornyos, zsindelytetős, festett fakazettás mennyezetű, belső falfreskókkal és kalotaszegi szőttesekkel büszkélkedő református templomot. Érdekes emlék itt a török időkből származó „Rákóczi szőnyeg”, amit a hagyomány szerint II. Rákóczi György fejedelem ajándékozott Korpos Györgynek, amiért a vesztes szászfenesi csata után ellátta sérüléseit.

A nap végén elfoglaltuk torockói szállásunkat, ahol vacsora után még egy kis „diák eszmecserét” folytattunk, de a fáradtságtól hamar el is aludtunk.

Másnap a reggeli után meglátogattuk a torockói Néprajzi Múzeumot majd kolozsvári városnézés következett: Szent Mihály templom, Mátyás király szobra és szülőháza, Bocskai István szülőháza, a Farkas utcai templom és a Babes-Bolyai Tudományegyetem. Ezután elutaztunk a Tordai sóbányába, ahol 13 emeletnyi lépcsőzéssel egy mágikus birodalomba érkeztünk. A magas páratartalom miatt a hely gyógyító hatással rendelkezik, így nem csak kirándulók látogatják. A só a térséget beborító tenger elpárolgása után rakódott le és állítólag 60 évre elegendő sómennyiséget tudna biztosítani az egész bolygó számára. Kirándulást tettünk még az égig érő sziklafalak közt tekergő Tordai-hasadékban is. A Hesdát-patak szurdokvölgye Erdély egyik legszebb természeti látványossága.

Szerda reggel elhagytuk szállásunkat, majd Torockószentgyörgy érintésével Nagyenyedre érkeztünk. Itt kívülről megnéztük az 1200–as évek elején épült vártemplomot, meglátogattuk Bethlen Gábor által alapított református kollégiumot ahol Kőrösi Csoma Sándor is tanult. Az udvaron található 2 fűzfa pedig Jókai Mór elbeszélő költeményéből ismerős. Koszorút helyeztünk el az erődtemplom falánál, ahol 1849.01.08-án 800 ártatlan civil halt meg, amikor román népfelkelők lerohanták a várost.

Ezután Magyarigenre látogattunk, ahol jelenleg már csak 7-8 magyar él, mivel a korábban színmagyar falunak számító településen 1848/1849-ben a román szabadcsapatok elpusztították a civil lakosokat.

Református templomát Erdély legszebb protestáns templomának tartják, értékét növeli, hogy az építés óta átalakítás, hozzáépítés nem történt, az utolsó kilincsig, zárig, a zárba való kulcsig minden eredeti. A templomkertben áll a nevezetes lelkész és író, az 1769-ben elhunyt Bod Péter síremléke is, a közeli katolikus templom mellett pedig az 1848-as erdélyi vérengzések lemészárolt 187 magyar emlékműve.

Innen az Erdélyi Fejedelemség hajdani fővárosa, Gyulafehérvár következett, ami az 1009-ben alapított püspökség központja volt. Meglátogattuk a 13. században épült jelenleg érseki székesegyházat, ahol a Hunyadiak síremlékei valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem kőszarkofágjai láthatók.

A nap utolsó állomása Feredőgyógy volt, ami meleg vizű vízeséséről és egykori római fürdőjéről nevezetes.

Esti szállásunk Csernakeresztúron volt, ahol ízletes vacsorával, kényelmes szobákkal fogadtak minket.

Csütörtökön a „Várak királyához” Vajdahunyadra utaztunk a Hunyadi-Bethlen kastélyhoz. Ennek az is érdekessége, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségek keretében, a honfoglalás emlékére Budapesten elkészítették a mását, a Vajdahunyad várát. Következő állomásunk Demsus volt, ami Szent Miklós-templomáról, egy bizánci stílusban épült történelmi műemlékről, egyben Erdély legrégibb román ortodox templomáról híres. Titokzatos építmény, ami Szent István idejében is templomként szolgált. Tovább haladva láthattuk a legendás Déva várát, majd Böjte Csaba szerzetes alapítványa által fenntartott dévai gyerekotthonba érkeztünk. Átadtuk adományainkat, könyveket, játékokat, élelmiszert és beszélgettünk az ott élő fiatalokkal. Ez a hely érzelmileg megérintett bennünket és ráébresztett arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy családban nőhetünk fel.

Kirándulásunk utolsó napja villámgyorsan elérkezett. Reggeli után gondos összepakolás, rendrakás következett majd indulás haza. Útközben megtekintettük Aradon az 1847-ben épült Református templomot, ahol Horthy Miklós tartotta esküvőjét 1901-ben és a helyi színház épületét. Rövid városi séta után elköszöntünk Judit nénitől, aki az idegenvezetőnk volt a kirándulásunk alatt.

A hazafelé vezető úton sokat beszélgettünk, élményeink, emlékeink letisztultak és elgondolkoztunk azon, hogy a megismert csodálatos vidék, természeti kincs és építmény – ha a történelmünk nem ilyen mostohán alakul – még ma is mi országunk része lenne.

Jó volt este hazaérni, és a mindig aggódó szüleinket megölelni.

          Köszönettel tartozunk Melinda néninek és Ötvösné Andi néninek és mindazoknak, akik ennek a kirándulásnak a megvalósulásához hozzájárultak, vigyáztak ránk és ismereteinket, tudásunkat gyarapították.

 

„Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna, mutatóba egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan.”

                     /Tamási Áron/                                                   

                                                                                Fejős Karina és Nagy Blanka                          

                                                                                     

 

 

 

A Görgényi-havasok, a Nagy-Hagymás és Gyergyó lélegzetelállító kincsei

 

A nagykátai Váci Mihály Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói 3 pedagógus kíséretében 2023. május 22 és május 26 között a Határtalanul program keretén belül erdélyi tanulmányi kiránduláson vettek részt. A csapat nagy lelkesedéssel indult hétfőn az iskola parkolójából reggel 7.00 órakor.

 

 Első úticélunk Koltó volt, ami arról híres, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia itt töltötte mézesheteit a Teleki-kastélyban. Itt született egyik legismertebb verse, a Szeptember végén című. A kastélylátogatás alkalmával megtekintettük az itt található kiállítást. Természetesen nem maradhatott el a szuvenirvásárlás sem.

Majd 3 órás utazást követően értünk következő állomásunkra, Galonyára.

Szálláshelyünkre kimerülten, de izgatottan érkeztünk. Mindenki nagyon várta, hogy elfoglalhassa a szobáját és berendezkedjen. 8 órakor a vendéglő személyzete finom vacsorával várt minket.

Miután elfogyasztottuk a finom ételeket, beszélgetéssel telt az idő – már az első napot követően rengeteg élményt oszthattunk meg. 10 órakor mindenki aludni indult várva a következő napi programot.

 

Első teljes napunkon reggel 8 órakor már a buszon ültünk és a marosvécsi iskolába indultunk. Az iskola igazgatója körbevezetett minket az egész épületben: megnézhettük a termeket, az ebédlőt, de még az igazgatói irodát is. 

Az ottani diákok sokkal szerényebb körülmények között tanulnak, így mindenre nagyon vigyáznak.

Az udvaron még beszélgettünk, közben átadtuk az ajándékokat, amit a helyi gyerekeknek hoztunk. Utunk az iskolából a Kemény-kastélyba vezetett, amit gyalog tettünk meg, hogy megismerjük ezt a kis települést. A kastélyban töltött idő nagyon tartalmasan telt. Több évtizede őrzött tárgyakat láthattunk, sokukról már nem is tudtuk, mire használták.

Az osztály kedvence a „vadász szoba” volt, ahol nagyon sok kitömött állatot vizsgálhattunk meg.

Majd a zenei és irodalmi témára berendezett szobák következtek.

A kastélylátogatás után buszra szálltunk és tovább indultunk, az izgalmasan hangzó Kelemen-havasok következtek.

Odaérve a két túravezetővel és tanárainkkal nekiindultunk a meredek kaptatónak. 

Az osztály nagyon összetartóan, összpontosítva és figyelmesen haladt végig a túra útvonalán. 

Kifáradtunk, de a csúcsról a kilátás szépsége feledtette ezt. Gyönyörű és egyben félelmetes magasságig jutottunk.

Nem maradhatott el a fotózás – minden szemszögből, csoportosan és egyénileg is.

Az úton visszafelé nagy megrökönyödésünkre medvék nyomait is láttuk, de szerencsére velük nem találkoztunk.

Visszatérve a szállásra most is igen elbágyadtunk, így a vacsora után rögvest aludni tértünk.

 

Szerdai napunk fő programja a városnézés volt. 

Marosvásárhelyre utaztunk, ahol az első megállónk a Kultúrpalota volt. 

Ezután betekintést nyerhettünk a múzeumon belül egy zenekari próbába. 

Programjaink között szerepelt még a református Vártemplom meglátogatása, ahol az osztály közösen mondott egy imát. 

Ezt követően utunk a marosvásárhelyi várba vezetett, majd megebédeltünk.

Délután Borszékre látogattunk, ahol egy erdei sétán több forrás vizét is megkóstoltuk.

Víz jutott a felhőkből is, eleredt az eső, de ez sem rontotta el az osztály jókedvét. 

Újabb szálláshelyre igyekeztünk a buszra visszaszállva, vártak bennünket a Szent Anna Gyermekotthonban.

Nagyon kedvesen fogadtak miket, az ott eltöltött idő alatt örömmel viselték gondunkat. Az itt kapott ételek hasonlítottak leginkább az otthoni ízekre.

 

A csütörtöki nap volt az osztály kedvence. Igazi felhőtlen gyermeki szórakozás.

Az End-Ibo csokigyárba mentünk, amely Gyergyómentén található.

Nagyon finom házi készítésű csokoládét kóstolhattunk meg, és meg is vásárolhattuk azokat.

Egy rövid buszút után szekerezés vette kezdetét, ami nagyon jó hangulatban telt.

Meglátogattuk Góga Rózsa néni házát, ahol megcsodáltunk egy vízimalmot.

Újabb állomásunk a gyergyószentmiklósi Gyilkos-tó, majd a Békás-szoros.

Utóbbinál egy hatalmas túrát tettünk, s közben hallgattuk vezetőnk érdekesebbnél érdekesebb történeteit a páratlan természeti képződményekről.

Egy újabb fárasztó, de fantasztikus napot hagytunk magunk mögött.

 

Másnap megdöbbenve tapasztaltuk, hogy péntekre ébredtünk. Elérkezett az utolsó nap.

Reggeli után elbúcsúztunk a gyermekotthon nevelőitől megköszönve nekik az értünk tett munkát.

A hazafelé vezető út elég hosszú volt, de több megállót is tartottunk, így gyorsan eltelt az idő.

A szüleink már nagyon vártak minket, mi boldogan és élményekkel teli szálltunk le a buszról. 

Az erdélyi településeken és tájakon tett látogatásunkat soha nem felejtjük el: a természet szépsége, az ott élők kedvessége, a velük zajló beszélgetések, a népi kultúra megismerése és a vitathatatlan jókedv örök emlék marad.

A kirándulás nagyon összetartóvá kovácsolta osztályunkat is.

Köszönjük tanárainknak és a program szervezőinek, hogy ezt lehetővé tették számunkra. Nagyon hálásak vagyunk nekik. 

 

"A nagyvilág sokkal szegényebb lenne nélkülünk, 

De senki nem fog tenni értünk, ha mi nem teszünk. 

Hát épp ezért, megmaradásunkért 

Fogjunk össze, tegyünk végre 

Magyar a magyarért. 

 

Bárhol is vagyunk, mi összetartozunk, 

Hát örüljünk egymásnak,

 Amikor találkozunk. "

 

(Méry Péter :Határtalan dal)

 

Koncz Viki és Balogh Luca 7.c




HATÁRTALANUL! HAJÓS KALAND A DÉLI VÉGEKEN

A Váci Mihály Katolikus Általános Iskola 7.b osztálya sikeresen pályázott még tavaly decemberben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél a Határtalanul! program keretében. A Csillagösvény Utazási Iroda állította össze az útitervet, szervezte a szállásokat és a honismereti vezetőt. A sikeres pályázat nemcsak magát a kirándulást jelenti, hanem előtte és utána is több feladatot kell teljesíteni itthon. Előkészítő órát tartottunk, a gyerekek PPT-ket készítettek, hogy ne teljesen tudatlanul érkezzünk Szerbiába. Hazaérkezve a Magyarság Háza szervezésében rendhagyó órán Veres Emese Gyöngyvér mesélt nekünk a Délvidék néprajzáról. Majd értékelő órán idéztük vissza az 5 nap eseményeit, legvégül iskolánk diákjainak meséltük el élményeinket szóban és képekben. Lássuk sorban, milyen élményekkel tértünk vissza!

Május 30-án reggel 7 órakor indult buszunk Röszke felé. Mondhatni gyorsan, két órával később már a határon várakoztunk. Az országhatárt átlépve Faragó Zoltán honismereti vezető csatlakozott hozzánk. Első látásra megkedveltük vidám, humoros személyét, értett a gyerekek nyelvén, hisz ő maga is négygyermekes édesapa. Mindent tud a Délvidékről, és tapasztalt vezetőként azt is tudja, mi érdekelheti a mai kamaszokat. Elmagyarázta nekünk, hogy miért nem idegenvezető. Mi nem vagyunk idegenek, csak egy piros vonal választ el bennünket a térképen, de lélekben semmi nem választhat el. Azt is kérte tőlünk, hogy ne kérdezzük meg, miért beszélnek olyan szépen ezen a vidéken magyarul, hiszen ők magyarok. Viszont fontosnak tartotta azt is, hogy három mondatot megtanuljunk szerbül az illendőség kedvéért: Jó napot!= Dobar dan, Viszontlátásra!= Doviđenja! Köszönöm!=Hvala. Így kezdtük délvidéki kirándulásunkat.

Dél körül már első helyszínünkre érkeztünk. Palicsnál még szemerkélő esőben sétáltunk a tó partján. Ahol hajdanában még Mátyás király fürödhetett, ma sajnos annyira szennyezett, hogy csak csónakázni, vitorlázni lehet. Délutáni programunk már Szabadkához kapcsolódott. Először Kosztolányi Dezső két szobrát hasonlíthattuk össze. Aztán a Városháza díszterme nyűgözött le bennünket, különösképpen a vitrázsai, melyeken a legnagyobb magyar királyok jelennek meg. Sétáltunk a Korzón, láttuk a Népszínházat, a kaptáros házat, majd a Raichle-palota, vagy más néven a mézeskalács ház ejtett ámulatba bennünket. Nagyon tetszettek az udvarban elhelyezett modern szobrok. A palota kerítésén kívül, szinte eldugva áll Mátyás király egészalakos szobra. Végezetül a Zentai úti temetőnél, a délvidéki magyarság siratófalánál koszorúztunk. A ’44-es magyar emlékmű egy törött szárnyú főnixmadár, a hosszú márványfalon pedig több száz ártatlanul kivégzett magyar nevét olvashattuk. Kora este első szálláshelyünk, Tóthfalu felé vettük az irányt. Kíváncsiak voltunk honismereti vezetőnk falujára, vajon milyen fogadtatásban részesülünk, hol fogunk 2 nap is éjszakázni. A 600 fős település Tóth József, falu alapítóról kapta a nevét, akinek szobrát is láthattuk a falu közepén. Szeretettel fogadtak mindenkit a családok, ennivalóban nem volt hiány, a fiúk még a helyi sportakadémia focistáival is megmérkőztek. Aztán igyekeztünk lepihenni, hiszen másnap is számos program várt ránk. A 2. napon Zenta felé vettük az irányt. Ami nekünk Mohács, az a törököknek Zenta. 1697-ben itt mértek végső vereséget a törökökre Savoyai Jenőék. A csatáról készült színvonalas kiállítás a Városháza közel 50 méter magas tornyában található. Szép kilátás nyílik a torony teraszáról a városra. Zenta központjában még jutott időnk a Réel cég kézműves csokoládéját megkóstolni. Aztán Beodrában egy különleges oldtimer múzeumot néztünk meg. A különböző gőzgépeken, traktorokon, cséplőgépeken kívül, gyűjtenek mindent, ami retro. A tárgyak szakmánként vannak csoportosítva. Órákat lehetett volna eltölteni itt, de indulnunk kellett tovább. A bánsági puszta közepén található az aracsi puszta templom, amely az 1200-as évek elején épülhetett egy korábbi templom alapjain. Bár csak romjai maradtak meg, mégis lenyűgözött mindenkit a nagysága és szép boltívei. A napot már a Tiszát átlépve zártuk. Törökbecse plébániakertjében nemzetiszín szalagot kötöttünk Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú mellszobránál, majd már Óbecsénél a Türr István zsilipet néztük meg. A fárasztó nap után még mindig volt ereje a fiúknak focizni. Este elbúcsúztunk szállásadóinktól, mert a következő nap már Belgrád felé indultunk. 3. napunk a zimonyi Millenniumi toronynál kezdődött, itt megemlékeztünk Hunyadi Jánosról. Alig vártuk, hogy láthassuk a nándorfehérvári csata helyszínét. A monumentális várból elénk tárult a Duna és a Száva összefolyása. Immár 2. koszorúnkat is elhelyeztük a csata emlékkövénél. A 30 fokos hőségben kitartóan követtük Nórit közel két órán keresztül, mindig igyekeztünk árnyékot találni, és a „selyempapucs” szó hallatán óvatosan lépdelni a csúszós köveken. A pravoszláv templom megtekintése után, felüdülést a Szent Petka forrás vize jelentett. Kitikkadva, de örömmel vettük, hogy jutott még kis szabadidő Belgrád egyik plázájára is. Abban reménykedtünk, hogy este a szállásunk légkondis lesz. És tényleg! Viminacium ókori római település romjai mellett egy szuper diákszállás található. Légkondicionált, 6 ágyas szobák vártak bennünket. A finom vacsora után, azért annyira nem voltunk fáradtak, hogy más csoportokkal ne ismerkedjünk meg. Éjfél felé az jutott eszünkbe, hogy már csak 2 nap van hátra. Mielőtt elindultunk Szerbiába, a gyerekeknek megmutattam egy részletet az Aranyember c. filmből. Itt fogunk mi is hajózni!- mondtam nekik. Ők akkor igazából nem tudták, miért vagyok ennyire lelkes. Nekem a legcsodálatosabb élmény volt, remélem, a gyerekekben is egyszer tudatosul, hogy milyen fantasztikus érzés volt a Kis és Nagy Kazán szorosokban hajózni, látni Traianus tábláját, Decebál szobrát a hegyoldalban vagy a Széchenyi emléktáblát. Szállásunkra visszabuszozva már nem sajnáltuk, hogy délelőtt csak kívülről nézhettük meg Galambóc várát, helyette viszont egy rövid gyalogtúrát iktattunk be a közeli hegyre, így mi fentről csodálhattuk a várat, sőt a Duna túlpartján, már román területen a László várát. Este nem kellett ringató senkinek, készültünk az utolsó napunkra. 5. nap Újvidék felé vettük az irányt, ami Szerbia 2. legnagyobb városa. Pétervárad erődítményének megtekintése volt az utolsó programunk. Egykor Rózsa Sándor is raboskodott a várban. Valószínűleg ő nem örült a hidegnek a kazamatákban, mi annál inkább, mert igencsak megizzasztott bennünket a séta a „részeges” órához, ahonnan gyönyörű panoráma tárult a városra. Lassan elindultunk hazafelé. Röszkén elbúcsúztunk Zoli (bácsi)tól, aki sok-sok olyan történetet mesélt nekünk, amelyek nincsenek benne az útikönyvekben, de még a wikipédián sem. Aki ilyen élményeket szeretne szerezni a diákjainak, annak ajánlom a Határtalanul! programot. Mindenképp megéri. Az útról készült videó ezen a linken érhető el:

//youtu.be/bih2Rxmzn_o

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------------