Angol nyelvi verseny

2017.03.20.

Március 7-én az országos angol nyelvi verseny megyei fordulóján vettünk részt Torma Laura 8.a osztályos tanulóval a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolába és Gimnázium épületében, Budapesten.

 A december 13-án megtartott iskolai fordulón Laura 79,5 pontot ért el, melynek alapján behívták erre a versenyre. Pest megyéből még 14 tanulót került ebbe a megmérettetésbe, melynek tétje az országos, szóbeli fordulóban való részvétel.  Ez az iskolánkban folyó angol nyelvoktatás folyamán eddig két alkalommal sikerült tanulóinknak. A regisztráció után az ottani diákok voltak segítőink, akik elvezettek a teremhez, ahol 14 órakor kezdődött a feladatlapok kitöltése. Körülbelül 10 oldalnyi nyomtatott anyag várt a diákokra. Voltak könnyebb feladatok is, de általában véve az utóbbi évek egyik legnehezebb tesztjét kellett megoldani. Az eredményekről március 23-ig kapunk tájékoztatást, az ország legjobb 20 tanulóját hívják majd Békéscsabára. Tisztában vagyunk vele, hogy nehezen vesszük fel a versenyt a tagozatos és a fővárosi iskolákkal, de bizakodva várjuk az eredményeket.

                                               Nagy Zsuzsanna

vissza