• Vadász utca 1.

    Vadász utca 1.

  • Dózsa György út 6.

    Dózsa György út 6.

Karolina napi verseny

2024.03.14.

A váci Karolina Katolikus Általános Iskola által hirdetett német verseny témája a Párizsban megrendezendő Nyári Olimpiai Játékok témaköréhez, a sporthoz kapcsolódott.

 Felső tagozatos diákjaink két korcsoportban versenyezhettek. Az 5-6. osztályosoknak kedvenc sportágukat kellett bemutatniuk, míg a 7-8. évfolyam tanulóinak egy német nyelvű kisfilmet kellett megnézniük az olimpiai játékokról, majd a látottak alapján plakátot kellett készíteniük. Mindkét korosztály pályamunkájában a német nyelv ismerete mellett fontos volt a fantázia, a kreativitás és az ügyesség. A versenyre két tanulónk munkáját küldtük be. Nagy Kornél Barta (5. a) kedvenc sportágáról, a lovaglásról írt és rajzolt. Kornél korcsoportjában 1. helyezést ért el.  Fodor Lara (7. c) plakátja pedig az olimpiai játékok kezdetétől az idei évvel bezárólag egy képzeletbeli időutazás segítségével mutatta be e nemes sportverseny történetét. A zsűri nagy örömünkre Lara munkáját is első helyezéssel díjazta. Tanulóink német nyelvű játékos feladatgyűjteményeket és természetesen oklevelet kaptak jutalmul.

Kovácsné Jakab Anikó és dr. Molnárné Fényes Judit némettanárok

vissza