2023.11.10.
Mivel Szent Márton püspök ünnepe november 11. szombatra esett az idén, így hagyományos lámpás felvonulásunkat november 9-én rendeztük meg.
Czakó István igazgató úr és Lengyel Zsolt atya köszöntő szavai után Bodócsné Kati néni és Koncz Detti néni segítségével, versekkel, dalokkal és Szent Márton legendájával idéztük fel a jóság, a szeretet, a jótékonyság egyik szentjének alakját:
Valamikor réges régen élt egyszer egy kisfiú, akit Mártonnak hívtak. Ennek a kisfiúnak az apukája katona volt. Márton is az akart lenni. Ahogy felcseperedett, beállt a hadseregbe. Sisakban, páncélban, lóháton ülve kardozott bátran a csatákban. Bátorsága mellett nagyon jószívű is volt. Márton segített, akinek csak tudott.
Egyszer, amikor őrszolgálatot teljesítettek a katonák, lovaglás közben egy didergő, vacogó koldust láttak meg az út szélén. Nagyon hidegen fújt az őszi szél.
- Segítsetek rajtam !Nagyon éhes vagyok és nagyon fázom!
Néhány katona csak rálegyintett a koldusra és továbbment, de Márton leszállt a lováról és tanakodni kezdett.
- Mit is adhatnék ennek a szegény embernek, hiszen most nekem sincs semmim a saját ruhámon kívül?
Hirtelen levette köpenyét a válláról és kardjával ketté hasította. Az egyik felét a koldus vállára terítette, hogy ne fázzon annyira.
A koldusnak már nem kellett félnie a hideg éjszakától, a köpeny nemcsak a testét, hanem a lelkét is felmelegítette egy kicsit.
Márton azon az éjszakán különöset álmodott. Jézust látta álmában, s az a köpenyt volt rajta. amit ő a koldusnak adott.
Ébredése után Márton elgondolkozott és elhatározta, hogy nem lesz többé katona, inkább Jézus követőihez szegődik. Ettől kezdve Isten szolgája lett, sok-sok jót cselekedett, beteget gyógyított, jó szívvel segített a rászorulókon.
Sokat vándorolt, közben adományokat gyűjtött. Mindenhol megszerették. Egyszer aztán Franciahonban, egy hatalmas templom is állt, amit apátságnak hívtak, elé állt néhány ember:
- Márton, te olyan jó ember vagy! Legyél az apátság vezetője, a püspök! Szép, aranyos ruhában járnál.
Márton azonban szerette egyszerű életét. Nem akart díszes palotában lakni, nem akart maga köré szolgákat, nem akart püspök lenni.
Elszaladt az emberek elől, gondolkozott, hová is bújjon el, hogy ne találják meg. Hirtelen meglátott egy libacsapatot.
- A libák! Elbújok a libák közé, ott nem talál meg senki.
De az emberek csak jöttek, jöttek és kiáltoztak:
- Hol van Márton? Merre van?
Márton csak lapult a szűk libaólban, s várta, hogy elmenjenek onnan.
A libák azonban gágogni kezdtek. Egyre hangosabban gágogtak, míg az emberek felfigyeltek végre rájuk:
- Mi ez a nagy gágogás? Nézzük meg! Itt van! Itt van! Éljen a püspök! Éljen az új püspökünk!
Mártont tehát püspökké választották, a libákat pedig, akik elárulták őt, még aznap este megsütötték és megették. Márton, belenyugodva, hogy püspökké kell válnia, még nagyon sok emberen segített.
Ő lett a világ legjóságosabb püspöke és boldogan élt, amíg meg nem halt.
Kicsiny lámpásaink fényével vittük végig a városon a szeretet fényét, amely mutatja az utat, hogyan kell élni, és segít, hogy tudjunk szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel lenni egymás felé.
A felvonulásról visszatérve elfogyasztottuk a finom zsíros kenyeret, teát, amit köszönünk szépen a kedves szülőknek!
