2017.10.04.
Szeptember 30. - a népmese napja
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság azzal felhívással fordult mindazokhoz-akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása-,hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.
A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Intézményünk alsó tagozata is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Immár második ízben rendeztünk programokat diákjaink számára ezen a napon. Előzetes feladatként rajzpályázatot hirdettünk, amelynek témája: A kedvenc népmesém, mesehősöm volt. Sok értékes meseillusztráció érkezett. A legszebb művek készítői oklevelet kaptak. A 2. b osztály tanulói Marosi Endréné Marika néni irányításával mesejátékot adtak elő A kiskakas gyémánt félkrajcárja címmel. Az előadás nagy sikert aratott a gyerekek körében. Ezt követően az évfolyamok életkori sajátosságainak megfelelően játékosan; fejtörők, kirakók, interaktív kvízjáték formájában eleveníthették fel népmesékkel kapcsolatos ismereteiket a gyerekek. Vidám délelőttöt, sikeres napot zártunk.